Kultúra

Ismét Várjátékokat rendeznek Szegeden

Ismét Várjátékokat rendeznek Szegeden

2018. június 12., kedd
Ismét Várjátékokat rendeznek Szegeden

Július 5-től több mint három héten át az egész család számára tartalmas programokat, köztük tizenhat színházi előadást kínál a Szegedi Várjátékok, melyen a szervező Pinceszínház saját produkciójában bemutatják a Madarat tolláról című gyermekeknek szóló zenés darabot is.

A fesztivál hagyományosan a legkisebbeknek szóló műsorral indul, délelőtt és délután meséket és bábelőadások várják a gyermekeket - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A fesztivál első hetében a Szabad Ötletek Színháza, a Szép Ernő Színház, a WestEnd Színház és a Fabula Bábszínház vendégszerepel gyermekdarabjaival Szegeden, valamint műsorra tűzik a Szegedi Pinceszínház Darvasi László regényéből készült meseelőadását, a Trapitit is. Az előadások mellett számos ingyenes program: állatsimogató, lovasszekerezés, ugrálóvár és játszósarok várja a családokat. A következő héten a Várszínházi estéken két vendégprodukciót láthat a közönség: Udvaros Dorottya és László Zsolt főszereplésével Robert James Waller Madison megye hídjai című regényének színpadi változatát, A szív hídjait, valamint a Jövőre veled ugyanitt 2-t Gubík Ágival és Perjés Jánossal. Évtizedes hagyomány, hogy a szegedi Pinceszínház a Várjátékokon áll nyári bemutatójával a közönség elé, ez idén a Madarat tolláról című zenés mesejáték lesz, melyet július 20-tól összesen hat estén játszanak a Stefánián. A szeretetről és barátságról szóló darabot a mű tavalyi, veszprémi ősbemutatóját is rendező Tóth Loon állítja színpadra.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.