Közélet

Felszámoltak egy migránstábort egy párizsi egyetemen

Felszámoltak egy migránstábort egy párizsi egyetemen

2018. június 26., kedd
Felszámoltak egy migránstábort egy párizsi egyetemen

Rendőrök számoltak fel kedd reggel egy migránstábort a Párizshoz közeli Saint-Denis egyetemén, ahova még januárban a rektor engedélyével a diákok egy csoportja telepítette be az illegális bevándorlókat.

A rendőri erők kora reggel jelentek meg a Paris 8-as egyetem, amelynek egyik szárnyát foglalta el csaknem hatvan migráns a diákok támogatásával. Az épület első emeletén egy teraszon mintegy hetvenen emberi láncot formáltak az utolsó harminc migráns köré, hogy a rohamrendőrök ne tudják őket kivinni a campusról. A rendőrség végül könnygázzal oszlatta szét a migránsokat támogató diákokat és aktivistákat, majd a bevándorlók ellenállás nélkül kimentek az épületből és felszálltak egy buszra, amellyel a prefektúra tájékoztatása szerint 7 órakor elhagyták az egyetemet. A bevándorlókat a közeli Raincy egyik sporttermébe szállították, ahol mindenkinek megvizsgálják a helyzetét.

A 22 ezer hallgatót oktató, észak-párizsi egyetem egyik szárnyában január 30. óta éltek az elsősorban nyugat-afrikai országokból származó, valamint szudáni és eritreai migránsok, akiket egy diákkollektíva az egyetem vezetésének engedélyével telepített be az épületbe. A rektor június 17-ig engedélyezte a helyfoglalást, utána rendőri kiürítést helyezett kilátásba.

A bevándorlók, mielőtt januárban beköltöztek az épületbe, egy utcai migránstáborban éltek. "Esett a hó, mínusz 10 fok volt, nem hagyhattuk őket az utcán" - mondta a Le Monde című napilapnak egy filozófia szakos hallgató, aki más diákokkal együtt az egyetemre beköltöztetett migránsok adminisztratív helyzetének rendezését kérte a rendőrségtől. Az egyetemen, amelyet egyébként április és június között az új felvételi rendszer elleni országos diákmegmozdulás keretében teljesen elfoglaltak a diákok - szünetelt az oktatás is -, a tantermeket hálótermekké alakították át, a migránsokat a diákok és a helyi lakosok egymást felváltva látták el. Annick Allaigre, az egyetem rektora egyesével megvizsgálta minden migráns helyzetét, és a helyi prefektúrának átadott egy 133 nevet tartalmazó listát olyan emberekről, akik szerinte védelemre szorulnak Franciaországban. A prefektúra most ellenőrzi, hogy a kedd reggel elszállított hatvan migráns neve szerepel-e a listán. A bevándorlók korábban csoportos és automatikus legalizálást szerettek volna elérni a hatóságoknál, de ezt a megoldást a kormány visszautasította. A kiürítési döntést felgyorsította az, hogy hétfőre virradó éjjel megrongálták az egyetem egyik épületét, illetve az intézmény egyik alkalmazottjánál a rüh tünetei jelentkeztek.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.