Hírzóna

Egyelőre még megmarad a szegedi Együtt-frakció

Egyelőre még megmarad a szegedi Együtt-frakció

2018. június 4., hétfő
Egyelőre még megmarad a szegedi Együtt-frakció

Feloszlott az Együtt, ám a szegedi közgyűlésben megmarad a Nagy Sándor és Kormos Tibor alkotta kétfős minifrakció - nyilatkozta a Délmagyarnak a városfejlesztési alpolgármester, aki a megszűnt pártnak elnökségi tagja is volt.

A lap emlékeztet arra, hogy az Együtt történelmi vereséget könyvelhetett el április 8-án, hiszen a voksok 1 százalékát sem szerezte meg. Csongrád megye négy egyéni választókerületéből kettőben indítottak jelölteket: a 2-es egyéni körzetben Györgyey Jánost, aki mindössze, 308 szavazatot kapott, míg a 3-asban Dombi Gábort, akit 468 választásra jogosult támogatott szavazatával. A szegedi központú 1-es választókerületbenNagy Sándorvárosfejlesztési alpolgármester neve szerepelt a jelöltek között, ám pártja mégjanuár végén úgy döntött, hogy visszalépteti őtSzabó Sándor(MSZP) javára. Az Együtt összességében az áprilisi választás egyik legnagyobb vesztese lett, 1 százalék alatti eredményük miatt még az állami kampánytámogatást is vissza kell adniuk. A párt elnöksége már a választás másnapján lemondott, ezután hazánkban eddig példátlan módon Juhász Péterék gyűjtést indítottak, és múlt héten jelentették be, hogy több mint 147 millió forintot kalapoltak össze, így be tudják fizetni az államkincstár számára a 153 millió forintnyi kampánytámogatást és kamatait. További részletek

ITT

olvashatók.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.