Kultúra

Drámapedagógiai kört indít a Szegedi Nemzeti Színház

Drámapedagógiai kört indít a Szegedi Nemzeti Színház

2018. június 13., szerda
Drámapedagógiai kört indít a Szegedi Nemzeti Színház

A Szegedi Nemzeti Színház újdonságairól is szó esett a 89. Ünnepi Könyvhéten. A színház új igazgatójával, Barnák Lászlóval és Horgas Ádám rendezővel Beslin Anita újságíró beszélgetett a 2018/2019-es évad bemutatóiról, illetve ötleteikről, szándékaikról és terveikről.

– Egyfajta lázas szellemiséget kellene a színház falai közé vinni – fogalmazott

a Szegedi Nemzeti Színház

rendezője.

Horgas Ádám

elárulta: életében a hangsúlyt most szeretné Szegedre helyezni. Szerinte a Szegedi Nemzeti Színháznak minden esélye megvan arra, hogy

nemzeti színvonalúvá

váljon

. Horgas rendezésében kerül majd színpadra

Shakespeare

vígjátéka,

aSzentivánéji álom

, valamint

Daniel Keyes

Virágot Algernonnak

című színműve is. – A lelkes és motivációval teli munkaláz, szeretném, ha jelen lenne a színház falai közt – fogalmazott

Barnák László

. A Szegedi Nemzeti Színház új igazgatója a 2018. június 10-i, könyvheti beszélgetésen kifejtette: az emberek akkor dolgoznak a legjobban, ha a feladatukat igazán akarják csinálni, nem pedig teljesíteniük kell. Beszélt a kellemetlenségekről is. Ilyen a bemutatók időpontjának csúszása vagy az operakedvelő közösség „képezésének” hiánya. A12 dühös emberrendhagyó színpadra állításakorszegedi egyetemistákkal rendezőként dolgozó

Barnák

László

a szegedi teátrum új programjába bevonja

Kállai Ákos

színházpedagógust is.

A Szegedi Nemzeti Színházban

úgynevezett

drámapedagódiai kört indítanak

, ahol minden korosztály magára találhat. A jelentkezők, a színház művészeivel együtt, különböző témaköröket járnak majd körbe, és

osztálytermi előadásokra is készülnek

. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.