Közélet

Szabó Bálint szerint Botka László kárt tesz Szegednek

Szabó Bálint szerint Botka László kárt tesz Szegednek

2018. május 18., péntek
Szabó Bálint szerint Botka László kárt tesz Szegednek

A csendrendelet kapcsán tartott sajtótájékoztatót Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője.

Az ügyvéd némi fanyar humorral kezdte, amiben a Díszközgyűlésen élcelődött. Azt mondta, hogy mivel az időjárás csapadékos volt, sem a tüntetéseknek, sem a nyílttéri Díszközgyűléseknek nem kedvezett. Mikor komolyra fordította a szót, egyből azzal érvvel, hogy a csendrendelet gazdaságilag hátrányos a városunk számára, mert az egyetemisták rengeteget költenek el nálunk, amivel a gazdaságot erősítik, és utalt arra, hogy a csendrendelet elüldözheti a városból az egyetemistákat. Mégis az ügyvéd a legelső szavai mondhatók a legerősebbnek.

„Azért hívtuk a sajtó képviselőit ide a városházához, hogy felszólítsuk Botka Lászlót, hogy fejezze be a Szegednek folyamatosan kárt okozó ámokfutását.”

A vendéglátósok és szolgáltatók nevében is beszélt, mivel a csendrendelet leginkább őket hozza nehéz helyzetbe. Az ügyvéd beszédében arra is kitért, hogy nem szeretné politikai útra terelni a csendrendeltről szóló vitát, de az véleménye szerint nem működhet, hogy az egyetemi rendezvényeket betiltják, amíg a városi rendezvények pedig támogatást élveznek és kibújhatnak a csendrendelet alól. Szabó Bálint egyértelműen kijelentette, hogy arra kéri a polgármestert, azonnali hatállyal vonja vissza, a meglátása szerint, rendkívül diszkriminatív csendrendeletet, amiről úgy véli, hogy az alkotmánybíróság próbáján sem menne át. Az ügyvéd egyébként azt szeretné, ha kompromisszumos megoldást sikerülne találni az ügyben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.