Közélet

Orbán: az ország megvédése nem a NATO, hanem a mi feladatunk

Orbán: az ország megvédése nem a NATO, hanem a mi feladatunk

2018. május 16., szerda
Orbán: az ország megvédése nem a NATO, hanem a mi feladatunk

Magyarország megvédése nem a NATO és nem is az Európai Unió feladata, hanem a miénk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Országház Kupolacsarnokában, a Honvéd Vezérkar főnöke tisztség átadás-átvételi ünnepségén.

A kormányfő szavai szerint erős Magyarország nem létezhet erős hadsereg nélkül. Az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az országát, nem is érdemli meg azt - tette hozzá. Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy az elmúlt két kormányzati ciklus sikeres alkotmányozási, nemzetpolitikai, gazdasági és családpolitikai fordulata után a most kezdődő ciklus kiemelt fontosságú nemzeti feladata a nemzetbiztonság megerősítése. A jelen korban értékes biztonság fontosságával kapcsolatban felidézte, az 1990-es években Magyarország testközelből láthatta, hogy háborús konfliktusok akár a szomszédban is kitörhetnek. Most pedig bevándorlók milliói várják, hogy útra kelhessenek - mondta. Az elkövetkező években a kormány is több mint a duplájára növeli a Magyar Honvédség költségvetését - közölte.

Az új vezérkari főnöktől, Korom Ferenctől - aki a leendő honvédelmi minisztert, Benkő Tibor vezérezredest váltja a poszton - Orbán Viktor a mai kor kihívásainak megfelelően újjászervezett, modern, ütőképes, hazája iránt elkötelezett hadsereget kért, amely bármely más nemzet fegyveres erejével felveszi a versenyt.

Azt is kérte tőle, tegye vonzóvá a fiataloknak a katonai pályát, ahhoz ugyanis, hogy a magyar hadsereg erős lehessen, elsősorban a fiatalokat kell megnyerni a honvédelem ügyének. "Azt várjuk öntől, hogy (...) szerezzen érvényt a katonák között is a katonaélet első számú törvényének: csak a becsület" - mondta Korom Ferencnek. A miniszterelnök beszédében köszönetet mondott a távozó honvédelmi miniszternek, Simicskó Istvánnak, aki három éve egy olyan pillanatban vette át a tárcát, amikor "Magyarország déli határát migránsok tízezrei ostromolták". A védelmi rendszer azóta is állja a sarat, őrzi a magyarok biztonságát - tette hozzá. Benkő Tibor miniszterségével kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, hogy a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy egy katona közvetlenül a magyar hadsereg éléről vállalja el a honvédelmi miniszteri posztot.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.