Hírzóna

Felszámolóbiztost vesztegetett meg egy algyői cégvezető

Felszámolóbiztost vesztegetett meg egy algyői cégvezető

2018. május 22., kedd
Felszámolóbiztost vesztegetett meg egy algyői cégvezető

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt vesztegetés elfogadásának bűntette miatt azzal a felszámolóbiztossal szemben, aki mintegy 17 és fél millió forintot vett át a cég korábbi ügyvezetőjétől, miután megígérte, hogy elintézi azt, hogy a cég vagyonát az ügyvezető másik cége szerezze meg. Az ügyvezető vesztegetés bűntette miatt felel - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

A vád szerint az algyői székhelyű cég 2014 februárjától felszámolás alatt állt. A felszámolás ideje alatt a cég korábbi ügyvezetője a céggel kapcsolatban nem járhatott el, a felszámolóbiztos látta el a gazdasági teendőket. A volt ügyvezető a felszámolás alatt álló cégen kívül egy másik vállalkozást is vezetett. A vád szerint a felszámolóbiztos felajánlotta az ügyvezetőnek, pénzért cserébe elintézi, hogy a felszámolás során a cég ingatlanára és ingóságaira kiírt pályázaton a volt ügyvezető másik cége nyerjen. A volt ügyvezető ezért 2015. április – májusában összesen mintegy 16 millió forintot adott át a felszámolónak. A felszámoló további hárommillió forintot kért az ügyvezetőtől azért, hogy a pályázatra jelentkező harmadik cég könyvvizsgálóján keresztül elérje azt, hogy a harmadik cég a pályázattól elálljon. A volt ügyvezető végül másfél millió forintot adott át erre a felszámolónak, aki ténylegesen a könyvvizsgálót nem kereste meg ezzel a kéréssel. A felszámolóbiztos és a volt ügyvezető abban is megállapodtak, hogy az ügyvezető másik vállalkozása havi 150 ezer forintért kibérli a felszámolás alatt álló cég ingatlanát. A bérleti díj valójában 300 ezer forint volt, ebből az ügyvezető 2014 márciusa és 2015 májusa között mintegy 2.250.000 forintot közvetlenül a felszámolónak fizetett ki. A pályázaton végül az ügyvezető másik cége nyert, de az ügyvezető a vételárat kifizetni nem tudta, így az ingatlan nem került a tulajdonába. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a felszámolóbiztost önálló intézkedésre jogosult személy által, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettével és befolyással üzérkedés vétségével, míg a volt ügyvezetőt gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettével és befolyás vásárlásának vétségével vádolja a Szegedi Járásbíróság előtt. Az ügyészség a korábban előzetes letartóztatásban lévő, jelenleg lakhelyelhagyási tilalom alatt álló felszámolóbiztossal szemben börtönbüntetést, a felszámolóbiztosi foglalkozás gyakorlásától eltiltást, valamint 19.750.000 forint összegre vagyonelkobzást indítványoz. Az ügyészség a volt ügyvezetővel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kéri.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.