Írjon nekünk

Politika

Élőket és holtakat is mozgosít Botka László Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

A város első embere nagyon rákészült a pénteki Város Napi Díszközgyűlésre, annyira, hogy pénzt, időt, energiát sem spórolt, sőt: még a holtakat is meghívta a Széchenyi téri eseményre.

Névreszóló, PR-levelet kaptak a szegediek a napokban, amit Botka László személyesen írt nekik. Vagy valaki az ő nevében. Mindegy is, a lényeg az, hogy ebben a polgármester először mindenkinek megköszöni, hogy Szabó Sándor MSZP-s képviselőt válsztották meg április 8-án, majd leszögezi „Szeged az európai demokratikus értékek bástyája” maradt.

A politikai direkt marketing levél végén mindenkit meghívott a Város Napi Díszközgyűlésre is a polgármester, sajnos halottakat is. Szerkesztőségünket ugyanis többen megkeresték, hogy miért küld elhunytaknak levelet Botka László.

Lapunk megkereste a polgármestert, mert szerettük volna tudni, hogyan fordulhat elő ilyen, illetve arra is rékérdeztünk, hogy hány embernek, milyen címlista alapján küldtek levelet, mennyibe került mindez a szegedieknek és miből fizették ezt?

Bár többször is kerestük a kabinetet, későbbre ígértek választ. Amint megérkezik, frissítjük a cikket.

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

A Fidesz arra kéri Botka Lászlót, hogy “vonja vissza a banditáit Szeged utcáiról!”

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

Közleményben reagált a szegedi Fidesz az újabb éjjeli incidensre. Mutatjuk!

Tovább olvasom

Politika

Támadást indítottak a szegedi Fidesz ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

Most fehér festékkel öntötték le a párt városi irodáját. Azt, amelyiknek tegnap betörték az ajtaját egy féltáglával. UPDATE: Botka László vonja vissza az éjjeli banditáit Szeged utcáiról – tudatta a Fidesz.

Tovább olvasom

Politika

“Az ellenzéki gyűlölethullám elérte Szegedet is”

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

Féltéglával törték be a helyi Fidesz iroda ablakát, a rendőrség még helyszínel.

Tovább olvasom

Aktuál