Közélet

Elhunyt Kovács Ferenc, a Videoton és a Szeged SC legendás mestere

Elhunyt Kovács Ferenc, a Videoton és a Szeged SC legendás mestere

2018. május 30., szerda
Elhunyt Kovács Ferenc, a Videoton és a Szeged SC legendás mestere

Tragikussal hirtelenséggel, 84 éves korában elhunyt Kovács Ferenc, a Videoton FC labdarúgóklub tiszteletbeli elnöke, egykori legendás edzője.

A székesfehérvári klub honlapja szerint Kovács Ferencszerdán váratlanul rosszul lett, majd a székesfehérvári kórházban elhunyt. "Döbbenten és értetlenül állunk a tragédia előtt. Néhány napja még felhőtlenül ünnepeltük az aranyérmet, és terveztük a jövőt" - nyilatkozta megrendülten a bajnokcsapat tulajdonosa, Garancsi István. Kovács az MTK saját nevelésű játékosaként 1954-ben mutatkozott be az NB I-ben, és több mint tíz éven keresztül viselte a fővárosi kék-fehérek mezét, akikkel bajnok és KEK-döntős volt, illetve kétszer megnyerte a Közép-európai Kupát. Az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett a válogatottal. Edzői karrierjét 1965-ben kezdte az MTK utánpótlásánál, 1968/69-ben már a felnőtt csapat kispadján ült.

A hetvenes évektől az Egri Dózsa, a Vasas SC, a Debreceni VSC, a spanyol Las Palmas, a Szeged SC, - az 1989/90-es idényben, az NB II Keleti csoportjának bajnoka lett Kovács vezetésével a csapat, méghozzá 12 pontos előnnyel. - és az Újpest vezetőedzője volt, illetve 1978 és 1979 között a magyar válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett.

Utóbbi poszton nyolc mérkőzésen két győzelem, négy döntetlen és két vereség volt a mérlege. A Videoton SC-t 1972 és 1988 között három különböző időszakban irányította. Az MTK-val 1968-ban Magyar Népköztársasági Kupa-győztes volt, de legnagyobb edzői sikereit Székesfehérváron érte el: 1976-ban bajnoki ezüst, 1984-ben és egy évvel később bronzérmes volt. Az 1984/85-ös szezonban az UEFA Kupa döntőjéig vezette a csapatot, "azóta Székesfehérváron teljes joggal igazi legenda övezte személyét" - írja a klub honlapja. Mesteredzői címmel 1983-ban tüntették ki.

Ő az egyetlen Magyarországon, aki játékosként és edzőként is európai kupadöntőbe jutott.

Az elmúlt években is aktívan élt, és a labdarúgásnak szentelte mindennapjait, 2008 óta a Videoton FC tiszteletbeli elnöke volt, és a magyar szövetségben (MLSZ) is dolgozott. Szinte nem rendeztek nélküle Videoton-meccset, edzőmérkőzésekre, valamint idegenbeli bajnoki találkozókra is elkísérte a csapatot. A helyszínen ünnepelte a klub harmadik bajnoki címét is vasárnap a felcsúti Pancho Arénában. "Amikor a legelső alkalommal megkerestek Fehérvárról, én egy lépcsőfoknak tekintettem a Videotont. Végül, kis túlzással, az életem lett ez a város. Bármelyik korszakra gondolok vissza, ragyogó csapatom volt Sóstón. Volt, amikor jól ment, de nem engedték, hogy bajnokok legyünk, volt amikor átalakult a csapat, ennek ellenére jó volt a közösség" - nyilatkozta korábban. Úgy fogalmazott, amikor remekeltek a nemzetközi színtéren, divat lett a Videotonnak szurkolni. "Soha nem felejtem el azokat az embereket, akik a lámpaoszlopokra kapaszkodva nézték a meccseinket: vagy azért, mert nem volt pénzük, vagy azért, mert elfogytak a belépők. Mindig ott voltak velünk, mellettünk álltak. Család volt Sóstón, egy nagy család, amelyhez megtiszteltetés tartozni" - fogalmazott a fehérvári klub honlapján. A mesteredzőt az MTK Budapest, a Videoton FC és az MLSZ is saját halottjának tekinti. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.