Politika

Botka László eligazítást tartott Márki-Zay Péternek?

Botka László eligazítást tartott Márki-Zay Péternek?

2018. május 15., kedd
Botka László eligazítást tartott Márki-Zay Péternek?

Vagy csak ettek, ittak egy jót Hódmezővásárhelyen.

A

Vásárhely24 lőtte

(vagy kapta meg) azokat a fotókat, amelyeken igen jó hangulatban eszeget is iszogat Botka László és csapata, valamint Márki-Zay Péter vásárhelyi polgármester a Kispiac Étteremben.

A lap szerint

"Botka László vezetői értekezletet tartott kedden délben".

Szeged első emberével szemben a "raportra megidézett" vásárhelyi önkormányzati vezetők: Márki-Zay Péter polgármester, Kis Andrea alpolgármester, Varga Ildikó jegyző és vélhetően Tatár Zoltán aljegyző ülnek - ismerteti a lap.

A kép érdekessége, hogy a vásárhelyi kabinet iroda felállítására felkért – de Horn Gyula titkárságvezetőjeként ismertté vált – Baranyi Mária nem a vásárhelyi oldalon, hanem Márki-Zayval szemben, Botka közelségében foglal helyet, Kalmár Gábor szegedi kabinetiroda vezető mellett.Az asztal szélén Szabó Sándor, az MSZP szegedi országgyűlési képviselője szerénykedik.

Hogy miről kellett beszámolnia Márki-Zay Péternek, vagy milyen feladatot osztott ki neki Botka László, azt nem tudja a lap. Csak remélni lehet, hogy

a láthatóan feszülten ülő vásárhelyieket nem szidta meg nagyon a szegedi vezetés.

Az egyeztetést látva érthető, hogy

miért vezetett Márki-Zay Péter első útja Szegedre

, és miért neveztek ki azonnal

egy Vásárhely referenst, aki sokak szerint felügyeli a várost

. A vásárhelyi “értekezleten” részt vett Molnár Áron algyői polgármester is.

(via Vásárhely24.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.