Kultúra

Bor és zene uralja majd a belvárost másfél hétig

Bor és zene uralja majd a belvárost másfél hétig

2018. május 18., péntek
Bor és zene uralja majd a belvárost másfél hétig

Május 18-án kezdődik a XXIV. Szegedi Borfesztivál. Összeszedtük, hogy hol, mikor és mikre bulizhatunk, valamint, hogy miket kóstolhatunk meg a híres gasztro-fesztiválon, de a fesztivál sajátosságait, minthogy rendre elmossa az eső, sem hagyjuk ki.

Nem újdonság, hiszen eddig minden évben úgy volt, hogy a borfesztiválon az előzőhöz képest rekordmennyiségű pincészettel indul el, de ezt a szép hagyományát idén sem szakítja meg a rendezvény. A mostanin, azaz a XXIV. Szegedi Borfesztiválon, ami május 18-től 27-ig tart, 163 borászat kínálatából válogathatunk kedvünkre. Ez a borfesztiválra különösképpen igaz, hiszen a rengeteg pincészet mellett a Széchenyi téren három színpadról szól majd a zene, de a környéken élők esti nyugalmára való tekintettel nem hajnalig, vagy hosszan az éjszakába nyúlva. Annak érdekében, hogy a hangos zene ne zavarja meg a Széchenyi tér körül lakók alvását, a napi utolsó programok este 10 órakor indulnak. Persze a szervezőknek arra már kevés a ráhatása, hogy a borozók mennyire hangosak, illetve hogy az utolsó program vége után az ittasabb személyek hogyan viselkednek.

KÖZLEKEDÉS!

Az ittasság kapcsán még azt is külön kiemelték, hogy ha kilátogatunk a Borfesztiválra pár pohár bor után senkinek sem javasolják, hogy autóba üljön. Az alkoholizálás utáni vezetés a jogsinkba is kerülhet, és még balesetet is okozhatunk. A Szegedi Közlekedési Társaság ezért idén is olyan akciót indít, amivel egy este 6 után váltott és érvényesített jeggyel a rendezvény idején egész este utazhatunk. Az ittas vezetés elkerülése mellett már csak azért sem érdemes autóval mennünk fesztiválozni, mert a belvárosban több helyen is útlezárások, és megállási is tilalom is érvényben lesz a rendezvény ideje alatt.

LEZÁRÁSOK!

A Károlyi és Kiss Ernő utca között május 17-e este 6 órától másnap este 7 óráig megállni tilos, május 18-án délelőtt 10 órától este 7 óráig pedig lezárásra is kerül az útszakasz. Ezenkívül szintén lezárják és megállni is tilos lesz még az Oskola utcában, május 24-én este 6 órától, várhatóan egészen május 28-a hajnal 4 óráig, valamint a Hídivásár miatt a Belvárosi híd is lezárásra kerül május 24—én éjféltől, szintén május 28-a hajnal 4-ig.

Veterán borfesztiválos pincészetet is találhatunk majd.

Polgár Zoltán is ellátogat majd Szegedre.

24 év nem kevés idő, főleg egy fesztivál életében. A Polgár Pincészet azzal büszkélkedhet, hogy ők a Borfesztivál kezdete óta minden évben jelen voltak azon, így ők már veterán borfesztiválos pincészetnek mondhatók. Polgár Zoltán, a maga 68 évével egy igazán sokat tapasztalt borász. Eleinte még ő maga jött ki a fesztiválra, és valahol sajnálja is, hogy mostanában már csak egy-két napra tud ellátogatni a városunkba, mert ahogy ő fogalmazott, az egyik legjobb élménye a Szegedi Borfesztiválról az a városunk lakóinak hozzáállása a borokhoz. Természetesen idén is találkozhatunk velük, sőt még magával Zoltánnal is. Újdonsággal is készülnek az idei fesztiválra, ami nem más, mint a RedY, ami a villányi borvidék legújabb terméke. Zoltán a borfesztiválos élményeihez hozzátette még azt is, hogy a rendre megjelenő vihar sem képes a szegediek fesztiválhangulatát elmosni.

Eső nap sosem volt, ne is számítsunk rá!

A szervezőket megkérdeztük, hogy a már-már hagyományos sok esővel járó viharra hogyan készülnek fel. Mint elmondták, a fesztivál történelmében sosem tartottak esőnapot, így ilyet idén sem vezetnek be. Ennek okát valószínűleg abban kell keresni, hogy a tavaszi záporok, a szegediek nagy szerencséjére, nem tartanak sokáig. Az időjárás előrejelzések szerint egyébként a fesztivál idejének szinte mindegyik napjára várható csapadék, így nem árt ha előrelátóan esernyővel indulunk borozni.

Jótékonykodás a borokkal

A borfogyasztással nem csak a saját hangulatunkon, hanem még a pincészeteken is segítünk, ugyanis számukra a fesztivál egyfajta tesztterület is, ahol azt mérik fel, hogy melyik termékük a legkelendőbb, illetve, hogy az új boraikra hogyan reagálunk. Ezen felül bizonyos borok vásárlásával még jótékonykodhatunk is. Egyes pincészetek árverésre bocsájtanak majd palackokat, amiknél a nyertes licit árából a koraszülött mentőket támogatják. Hasonló okból a Szeged Első Lions Klub is megtalálható lesz a fesztiválon. Az Oskola utcába települnek ki, ami a civilek utcájává változik a rendezvény idejére. Náluk egy pohár bor árát áldozhatjuk jótékonyságra, amiből szintén a koraszülött mentőket fogják támogatni.

Programkavalkád a Szeged Napja Ünnepségsorozaton!

Forrás: szegediborfesztival.hu

A Széchenyi téren lesz az ünnepségsorozat szíve, ahol a teljesség igénye nélkül a 10 nap alatt fellép Radics Gigi, Pál Dénes, Kökény Attila, Kamarás Iván, a Dollár Boys, a Belmondo zenekar, sőt esténként a Dj pult mögött nagyszerű lemezlovasok segítenek a bulizásban. A Borfesztivál pontos, programját

itt

olvashatja. Ha a borok kóstolgatása közben valaki megéhezne, nem kell messzire mennie. A Klauzál téren, a Gasztroudvar igazi ínyencségekkel várja az éhes vendégeket. Hogy a kellő hangulat itt is adott legyen, arról a térre felállított színpad fellépői gondoskodnak- hogy kik és mikor lépnek fel, azt

itt

olvashatja el. A Kárász utca másik végén, a Dugonics téren az ünnepségsorozat első felében a Milleniumi Kávéház programjai kápráztatják el a Dugonics térre látogatókat, az utolsó hétvégén pedig a magyar gasztrokultúra remekműveivel jön a Kincs Tér. Itt is bőséges a színpadi kínálat- kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való programot, melynek időrendjét

itt

találja. A záró hétvégén tovább bővül a kínálat. Május 25-én, pénteken a Dóm téri kavalkád igazi zenei csemegéket kínál. Pénteken érkezik Charlie, aki Malek Andreával az oldalán egy egészen rendkívüli koncertet ad majd. Szombaton este egészen biztos százak éneklik majd az Ocho Machoval együtt hogy „jó nekem”, majd a szemek az égre szegeződnek a színpompás tűzijáték idejére. Vasárnap, mintegy megkoronázva az ünnepségsorozatot Rúzsa Magdi koncertjével zárja kapuit a Dóm tér, aminek a pontos programját

itt

olvashatja. Ezen a hétvégén a Belvárosi hidat is lezárják a forgalom elől. Persze ezért senki nem bánkódik majd, mivel az ünnepségsorozat egyik legnépszerűbb eseménye kezdődik a hídon. A Hídivásárt immár 19. alkalommal szervezi meg az Ördögszekér az ország egyik legnagyobb kézműves kirakodóvásárát a Belvárosi hídon és a Híd utcában. Válogatott kínálatában felvonultatja a hazai kézművesség színe-javát. Több mint 200 visszatérő és új kiállító egyedi, remekbeszabott, természetes anyagokból nagy odafigyeléssel készült portékáiból válogathat a nagyszámú látogatóközönség, akik vásárlásukkal a hazai kézműves alkotókat támogatják és bátorítják értékteremtő és hagyománymegtartó törekvésükben. Az Oskola utca idén is Civilek Utcájává változik a vásár idejére, a legkülönfélébb tevékenységeket ellátó szervezetek, alapítványok és egyesületek munkájával és törekvéseivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A kiállítók interaktív bemutatókkal, gyerekfoglalkozásokkal és játékos programokkal várják őket péntektől vasárnapig. A Hídivásár több, mint vásár. Vidám sokadalom, utánozhatatlan élmény és hangulat, értékteremtő, szemléletformáló közösségi és kulturális esemény, várva várt ünnepe szegedieknek és a város idelátogató, visszatérő vendégeinek egyaránt. A 10 napos ünnepségsorozat hivatalos oldalán, a

szegediborfesztival.hu

-n digitális formátumban letölthető a programfüzet és elolvashatják az eseménnyel kapcsolatos legfrissebb híreket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.