Közélet

A csongrádiak nyerték a tűzoltó váltómaratont

A csongrádiak nyerték a tűzoltó váltómaratont

2018. május 11., péntek
A csongrádiak nyerték a tűzoltó váltómaratont

Első alkalommal rendezte meg a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a 105 tűzoltó váltómaratont a szekszárdi sportpályán. A versenyen öt csapat indult.

A bajnokságot

Berecz György

tű. ezredes, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ igazgatója, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület elnöke nyitotta meg, majd

dr. Balázs Gábor

tű. ezredes, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte a résztvevőket. A verseny ötlete a kihívás napja kapcsán már tavaly felmerült a szervezőkben – akkor helyben rendezte meg a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az idén azonban már országosan is meghirdették. A megmérettetés lényege, hogy – a tűzoltóság hívószámának megfelelően – 105 kört kellett teljesíteniük a nevezőknek, akik legfeljebb tízfős csapatokkal indulhattak, tetszőleges váltásban, ki-ki felkészültségéhez és erőnlétéhez mérten. Csongrád tíz-, Tolna hét-, Pest megye, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Atomerőmű Létesítményi Tűzoltósága pedig öt-ötfős csapattal nevezett a maratonra. A szekszárdi rekortánpálya tökéletes helyszínt biztosított a táv megtételéhez. Az indulóknak a szikrázó napsütés és az ilyenkor megszokottnál melegebb időjárás sem szegte a kedvét. Minden csapat más-más taktikát választott. A legeredményesebbnek a Csongrád megyeiek módszere bizonyult: toronymagasan verték a mezőnyt, kevesebb, mint két és fél óra alatt teljesítették a negyvenkét kilométert. Őket a BM OKF csapata követte, ami tíz-, míg a tolnaiaké harmincperces hátránnyal lépték át a célvonalat. Az Atomerőmű és a Pest MKI csapatának kicsivel több mint három órára volt szüksége a táv teljesítéséhez. A verseny leggyorsabb köre

Bot Csaba

szekszárdi tűzoltó nevéhez fűződik, aki ötvennyolc másodperces idejével kimagasodott a mezőnyből. Forrás: BM OKF

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.