Hírzóna

Tűzoltók szállták meg a szegedi belvárost

Tűzoltók szállták meg a szegedi belvárost

2018. április 16., hétfő
Tűzoltók szállták meg a szegedi belvárost

Több tucatnyi tűzoltó indult el a hétvégén tartott szegedi az extrém futóversenyen. A leggyorsabb versenyző, Rasztik Ferenc alig több mint tizennégy perc alatt ért célba a három és fél kilométeres távon.

A szegedi tűzoltók 2016-ban indították útnak a belvárosi futóversenyt, amely mára már Szeged egyik legnépszerűbb rendezvényévé nőtte ki magát. Idén először a szervezők úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a szegedi gyermekklinika által szervezett jótékonysági futóversenyhez. Így a tűzoltók a hivatásuk mellett a sportrendezvényen is segítséget tudtak nyújtani, ezúttal a gyermekklinika eszközparkjának felújításához járultak hozzá a nevezési díjak felajánlásával. Április tizenötödikén, vasárnap reggel hét órakor már szokatlanul nagy volt a nyüzsgés a szegedi Dóm téren. A fogadalmi templom tornyai alatt tűzoltóautók sorakoztak, a szervezők pedig sorra állították fel sátraikat. A rendezvényt a megyei katasztrófavédelem és a szegedi gyermekklinika részéről több hónapos egyeztetést és szervezés előzte meg. Kilenc órára várták az érdeklődőket, ekkor már sok látogató kíváncsi tekintete kísérte a munkálatokat. Az egész délelőtt tartó jótékonysági futóversenyen a családok több kategóriában is elindulhattak. Elsőként a gyermekek rajtoltak el, akik ezer métert futottak a Dóm tér körül. A második rajt a felnőtteké és a családoké volt, ők három és fél kilométeres távot teljesítettek. A programsorozat kiemelkedő eseménye volt a tűzoltók futama, amely délelőtt 11 óra után indult. A két kategóriában (40 év alattiak és 40 év felettiek) összesen hatvanöt nevezés érkezett a verseny kezdetéig, a tűzoltók között két női induló is a rajtvonalhoz állt. Nagy érdeklődés mellett dördült el a startpisztoly, ekkor indulhattak el a versenyzők teljes menetfelszerelésben, védőruhában és palackkal a hátukon. A tűzoltók szintén 3500 métert futottak, de versenyszabályzatnak megfelelően a mintegy harminc kilogrammos felszerelésben a rakpart mind a tizenhat lépcsősorát is teljesíteniük kellett. A távot – nagy versenyben, szoros befutóval - 14 perc 5 másodperc alatt teljesítette Rasztik Ferenc tű. törzsőrmester, a szegedi parancsnokság tűzoltója, második helyen pedig Őze Dániel tű. törzsőrmester érkezett célba, aki szintén a szegedi tűzoltókat képviselte a versenyen. A dobogó harmadik fokára pedig Bodó László állhatott fel, aki a Kötél Egyesület képviseletében érkezett a versenyre. Az extrém futóverseny két női indulója közül Ács Adrienn érkezett először a célba, aki a jászárokszállási önkéntes tűzoltóságtól érkezett Szegedre és először vett részt a versenyen. A veszprémi katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársa, Pál Katalin pedig a huszonnegyedik helyen, 19 perces eredménnyel futott be a célvonalba. A versenyen a román egységektől is érkeztek nevezések, mindhárom határon túli tűzoltó tizenkilenc perc alatti időeredménnyel érkezett célba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.