Kultúra

Szegedi középiskolások filmjeit vetítették le a SzocioFilmKlub Pluszban

Szegedi középiskolások filmjeit vetítették le a SzocioFilmKlub Pluszban

2018. április 21., szombat
Szegedi középiskolások filmjeit vetítették le a SzocioFilmKlub Pluszban

A középiskolás diákok a Partiszkon Társadalomkutató Közhasznú Egyesületnek köszönhetően készíthették el filmjüket, amit végül ma le is vetítettek.

Az egyesület elnöke, Fehér Attila, a vetítés előtti rövid beszédében elmondta, hogy magának a

SzocioFilmKlubnak

az ötlete azért született meg, mert meglátásuk szerint az emberek érdeklődnek azok a témák iránt, melyekről komoly tanulmányokat és könyveket írnak, de azzal is tisztában vannak, hogy a fiatalok manapság nem szeretnek olvasni.

Ezért ezeknek a témáknak szerintük csak a megfelelő formáját kell megtalálni, amivel a tudás, a vitakultúra és a tolerancia elsajátítható. Mivel a filmek manapság népszerűbbek, mint a könyvek, adott volt, hogy mi is lesz ez a bizonyos megfelelő forma. A végül elkészült filmnek hosszú útja volt, mire idáig elért. Az egyesület először felmérte a középiskolások körében, hogy milyen témák érdeklik őket.

Három téma: az életcélok, a kirekesztés és a szexualitás csúcsosodott ki a témák közül.

Ezeket a Csonka János Szakképző Iskolában, a Gábor Dénes Szakközépiskolában, és a József Attila Szakképző Iskolában közel 30 foglalkozáson keresztül beszélték át a kamaszokkal a filmklub keretein belül.

Ennek az eseménysorozatnak a méltó lezárása a SzocioFilmKlub Plusz, ahol a diákok arra kaptak lehetőséget, hogy az általuk készített filmet bemutassák.

Az Életutak című rövidfilm, három kisfilmet foglal magába, melyeknek külön-külön is van üzenetük, de együtt is egyértelmű üzentet közvetít a nézők felé. A mondanivaló elég egyszerű. A fiatalokat a helyes útra szeretnék terelni, illetve arra buzdítják, hogy az álmaikat ne adják fel, de azzal is tisztában kell lenniük, hogy álmaik megvalósításért keményen küzdeniük kell.

Annak érdekében, hogy ez minden nézőnek érthető legyen, a rövidfilmek között az egyesület szociológusai közérthetően magyaráznak el tudományos elméleteket arról, hogy mennyire fontos az ember életében a tudatosság és a továbbtanulás.

Maguknak a kisfilmeknek a minőségén bár látszik, hogy a filmkészítés terén még tapasztalatlan diákok készítették, de humor, drámaiság, és technikailag kreatív megoldások is találhatóak bennük, mint például az osztott képernyő, amin egyszerre nézhetünk két egymásnak teljesen ellentmondó életutat.

A vetítés után a készítőkkel és az egyesület vezetőjével is lehetett beszélgetni a filmekben felmerült társadalmi problémákról, melyekről megosztották velünk gondolataikat.

Fehér Attila azt is elárulta nekünk, hogy a filmklub abban a formában, ahogy eddig létezett, a továbbiakban már megszűnik, de több közép és általános iskolától is kaptak már megkeresést arra, hogy tovább folytassák. Az Életutak című filmet pedig ingyenesen is elérhetővé teszik, amiről majd

a Facebook oldalukról

értesülhetünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.