Hírzóna

Nézőpont: akár pártszakadás is lehet a Jobbikban

Nézőpont: akár pártszakadás is lehet a Jobbikban

2018. április 10., kedd
Nézőpont: akár pártszakadás is lehet a Jobbikban

A Nézőpont Intézet elemzője szerint a Jobbikban komoly, elhúzódó belső konfliktus várható, és akár pártszakadás is lehet.

Fodor Csaba kedd reggel az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is úgy vélekedett, hogy az elmúlt időszakban hitelességi válságba került a Jobbik. Az egyik szereplő azt mondta: a párt radikális énje igaz, más azt mondta: mindig "cukiskodó párt" voltak. Kérdés, hogy ezek közül melyik igaz, és ezek után mennyire lehet majd hiteles bármelyik irányváltás - jegyezte meg. A Nézőpont elemzője azt is felvetette: még az sem dőlt el, hogy a Jobbik lenne a második erő. Ugyanis - mint kiemelte - a baloldali formációk együttesen több mandátumot szereztek. Ez "komoly érvágás" a Jobbiknak, mivel ők arra készültek, hogy ezen a szavazáson komolyan "rávernek a baloldalra" - közölte Fodor Csaba.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.