Közélet

Járható Vásárhely néven hirdetett programot a helyi Fidesz

Járható Vásárhely néven hirdetett programot a helyi Fidesz

2018. április 17., kedd
Járható Vásárhely néven hirdetett programot a helyi Fidesz

Járható Vásárhely néven hirdetett programot a helyi Fidesz - írja a vasarhely24.com.

A lap cikkének bevezetője emlékeztet, hogy több tucat lakossági fórumot tartottak már idén a vásárhelyi Fidesz-frakció képviselői. A lakossági találkozókon kiderült, az egyik legfontosabb téma a közlekedés. Tavaly 10 kilométernyi út és ennél is több kerékpárút újult meg, vagy készült el Vásárhelyen. Az északi elkerülő, a most készülő keleti elkerülő a főbb utak terhelését jelentősen enyhítette, illetve tovább fogja, így a következő igény a kisebb utak, utcák felújítása. A portál tudósítása szerint Hegedűs Zoltán, Vágó János és Kecskeméti Rita önkormányzati képviselők kedden délután sajtótájékoztatón jelentették be, hogy frakciójuk folytatni kívánja ezt a munkát, így meghirdetik a Járható Vásárhely Programot, melyet a következő rendkívüli közgyűlésen tárnak a testület elé.

A programban 17 kilométer hosszban 48 utca kapna új burkolatot, valamint 20 utcában 14 kilométernyi járdát újítanának meg. Az utak jó része a mára elhasználódott, önerős útépítés idején készült, a járdák pedig a város legforgalmasabb, rossz állapotba került járdái közül kerülnek ki.

A program fedezetére a város 13,7 milliárdos fejlesztési keretének 6,5 százaléka nyújtana forrást, mintegy 900 millió forint összegben. A tervek szerint az útfelújítások még az idén megtörténnének. Az érintett utcák, szakaszok részletes listáját a rendkívüli közgyűlésen hirdetik ki, ahol így módosítani kell a város idei költségvetését – mondta el Hegedűs Zoltán. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.