Választás 2018

Ez történt tegnap- röviden

Ez történt tegnap- röviden

2018. április 9., hétfő
Ez történt tegnap- röviden

Sorsdöntő győzelmet arattunk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, tegnap este a választás eredményváróján a budapesti Bálnában. Szegeden a Fidesz-KDNP jelöltje, B. Nagy László mellett a szocialista Szabó Sándor kapott bizalmat a szavazóktól.

Tegnap rengetegen szavaztak, a magas részvételi arány miatt több helyen is órákig kellett sorban állni, végül éjfél körül biztossá vált: a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel kapott felhatalmazást a folytatásra.

Erre az eredményre a Fidesz elnöke, Orbán Viktor így reagált: „Most kell szerénynek lenni, mert most van mire.”

A Magyar Idők a magas részvételi arányról a következőket írta: „A kimagaslóan magas részvétel azt is bizonyítja, hogy a kampány színvonalától függetlenül az emberek átérezték döntésük súlyát, komolyan vették a választás tétjét, bármelyik oldal megfogalmazását fogadták is el. Mindez azt eredményezi, hogy a következő országgyűlésnek olyan erős legitimitása lesz, ami komoly nemzetépítő döntések meghozatalára hatalmazza fel.” Az eredmények miatt rengetegen gratuláltak a Fidesznek, köztük a Magyarországi Református Egyház, ami a magyarok voksolásért is köszönetet mondott. Matteo Salvini, az olasz jobbközép koalíciót vezető Liga politikusa szintén gratulációját fejezte ki a Twitteren, és még Andrej Babis cseh kormányfő is írt egy gratuláló posztot a Twitter fiókjára. Csongrád megyében is a Fidesz került többségbe.

Három szavazókörzetben is Fideszes politikus lett képviselőnek megválasztva, és csak az egyes körzetben nyert ellenzéki párt jelöltje.

Az egyes körzetet húzta be az MSZP-Párbeszéd jelöltje Szabó Sándor, a kettes körzetben pedig B. Nagy László, a hármasban, Farkas Sándor, a négyes körzet megválasztott képviselője Lázár János lett. Az adatok feldolgozottságának állása még jelenleg is 98,96%-on áll, de már így is biztosnak mondhatók ezek az eredmények. A választási eredmények kapcsán több pártképviselő is lemondott posztjáról. Így tett a Jobbikos politikus Vona Gábor, az MSZP egész elnöksége, és az Együtt párt elnöke, Juhász Péter is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.