Politika

Eltüntették az MSZP szegedi politikusának nevét a botrányos iskolai bál beszámolójából!

Eltüntették az MSZP szegedi politikusának nevét a botrányos iskolai bál beszámolójából!

2018. április 5., csütörtök
Eltüntették az MSZP szegedi politikusának nevét a botrányos iskolai bál beszámolójából!

Miután lapunk megírta, hogyszámos szülőnél és tanárnál verte ki a biztosítékot a Tiszta-parti Általános Iskola igazgatója, aki „családbarát” estet szervezett az iskolai alapítvánnyal, majd mulatott együtt a szocialista jelölttel – hajnali 1-ig.

Válaszok helyett inkább jogi lépésekkel fenyegetőzőtt annak az általános iskolának a vezetője, aki az iskola alapítványával együtt

szervezett olyan "zenés-táncos" estet hajnali 1 óráig, amin a házigazda az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje Joób Márton volt.

Erről részletesen

EBBEN a cikkünkben írtunk, kattintson ide az, akit érdekel

.

A Tisza-parti Álatlános Iskola igazgatóját hiába szembesítettük azzal, hogy még az iskola honlapján (akkor még) megtalálható beszámolójukban is házigazdaként tüntették fel a szocialista politikust, Schaller Györgyi ezt tagadta. Majd délutánra a kollégája által jegyzett szövegből el is tűnt Joób Márton neve!

Szerencsére mi készítettünk képernyőmentést is, mutatjuk az előtte...

Az eredeti szövegben még Joób Márton volt a házigazda!

és a cikkünk megjelenése utáni állapotot:

Itt már kitörölték Joób Márton nevét a szövegből.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.