Politika

B . Nagy László meghirdette a "nagy szegedi közmegegyezés" programját

B . Nagy László meghirdette a "nagy szegedi közmegegyezés" programját

2018. április 13., péntek
B . Nagy László meghirdette a "nagy szegedi közmegegyezés" programját

Országgyűlési képviselőként a folytonosságot és a megbízhatóságot, a Fidesz szegedi elnökeként pedig a párt helyi szervezetének teljes megújítását ígéri B. Nagy László. Meglátása szerint a városvezetés szembeköpi azt akitől pénzt kap a fejlesztésekre, sajnálja Bartók Csaba vereségét, az ellenzék által kiabált választási csalásról szóló híreket pedig murisnak nevezi.

- Ön hogy látja, minek köszönhető, hogy meg tudta védeni egyéniben az országgyűlési képviselői mandátumát?

- Először is és másodszor is a választóknak, akik bíztak abban, hogy amit én képviselek az egy jó dolog, az a biztonságról és a folytonosságról szól, valamint az emberségről és a becsületességről. Nekem nem kellett a kampányidőszakban nagyokat ígérnem, annak mutattam magam aki valójában vagyok és az emberek ezt díjazták.

- Szegeden azonban nem sikerült több egyéni szavazatot szerezni az MSZP-s Joób Mártonnál, a mandátum megszerzéséhez szükség volt a Homokhátsági szavazatokra, mi lehet ennek a hátterében?

- A homokhátsági ember teljesen más, mint a szegedi. Az ott élők általában nehéz körülmények között élve, keményen dolgozva építették fel amijük van. Másként állnak az anyagi javakhoz, a tisztességhez, az erkölcshöz és a valláshoz, mint a nagyvárosi emberek ettől függetlenül nem választanám szét ilyen élesen. Szeged egy speciális hely. Nyilván a nagyvárosi attitűdök is benne vannak. Az eredmény részletes elemzése során meg fogjuk látni, kik, hogyan és milyen hatékonysággal tudtak ellenem összefogni és ez hogyan jelentkezett a szavazatok szintjén. Ha csak Szeged lett volna az én választókerületem és így megvalósult volna a teljes baloldali és jobbikos összefogás akkor én most nem lennék országgyűlési képviselő. A választókerületemben harmadában azonban ott van a Homokhátság ezért az az összefogás ami Szegeden történ az esetemben kevésnek bizonyult.

Fotó: Kovács Ferenc

- Bartók Csaba esetében elég volt az ellenzéki pártok összefogása, erről mit gondol?

- Sajnálatos módon Bartók Csaba ellen elegendőnek bizonyult a teljes ellenzéki összefogás. Csaba alkalmas lett volna egy jó országgyűlési képviselőnek Szeged másik felében.

- Mit nyert B. Nagy Lászlóval Szeged és a Homokhátság?

- A folytonosságot, azt amit én ígérek szeretem betartani ezért van az, hogy soha nem ígérek feleslegesen. A közeljövőben és az eljövendő ciklusban is én azt tudom prezentálni a választóimnak, amit eddig, egy kiegyensúlyozott, arányos egymással megbékélt, nem összevesző települések folyamatos fejlődését. Olyan világképet próbálok sugározni, amilyen én magam is vagyok.

- Az ellenzék a magas részvétel ellenére is választási csalást emleget, mi lehet ennek az alapja?

- Vasárnap este az urnazárás után kiderült, hogy minden idők egyik legnagyobb részvétele volt a választáson és erre örömmámorba borult az egész ellenzéki tábor. Ország világnak azt mondták, hogy ez a demokrácia ünnepe, ahol az igazság pillanata fog eljönni, vége a Fidesznek és egy új világ fog jönni. Eltelt három és fél óra és kiderült, hogy ez az ő általuk is nagyra becsült demokratikus választás a vereség után csalásnak minősül. Ez pedig őket minősíti mert az ő világnézetük szerint, az nem demokrácia ahol nem ők nyernek. Muris és nevetséges az ellenzék viselkedése.

- Ön a szegedi Fidesz elnöke is. Az egyéni jelöltek tekintetében az MSZP-nek több szavazatot sikerült szerezniük vasárnap a kormánypártnál. Ezt a tendenciát, hogyan lehet megfordítania, az önkormányzati választásokig? Miben kell mást tennie városunkban a Fidesznek, mint eddig?

- Alapvetően mindent meg kell változtatnunk. Teljesen más kapcsolatrendszert kell kiépíteni a vezetés és a tagság, a vezetés és a városlakók között, illetve a tagság és a városlakók között. Egy újfajta kiegyezésre van szükség. Most nagy az esélye, hogy Szegeden ez megvalósul. Ehhez nagyon komoly elemző munkát kell elvégezni. Szegeden patthelyzet van, ez arra jó, hogy különböző csoportok, pártok emberek huzamosan egymásnak tudjanak feszülni és földharcokban döntsék el ki a jobb. Csak a városnak ez nagyon káros, tehát valamiféle belső harmóniát kell kialakítanunk. A mi oldalunkon is egy elfogadóbb magatartást kell tanúsítani. Meg kell győzni a másik oldalt, hogy attól hogy ők ismét egyedül maradtak nem kell, hogy olyan becsontosodott viselkedésre ösztönözze őket, amikor mindenbe és mindenkibe az ellenséget látják. Amíg ez az antagonisztikus ellentét nem oldódik fel nagyon nehéz lesz értelmesen politizálni és az értelmes politikából értelmes gazdaságpolitikát csinálni Szegeden. Ha hosszú távon így marad, a város politikai kárvallottja lesz ennek a politikai beágyazódásnak. Szeged önerőből alig tudott fejlődni. Kormányzati és Uniós forrásokból tud fejlődni. Amikor ezeket a pénzeket megkapják akár az Uniótól a kormányon keresztül, vagy a magyar adófizetők pénzéből, hazai forrásból, akkor azt örömmel elfogadják és a következő lépésben pedig szembeköpik azt aki adta a pénzt. Ez a fajta mentalitás főleg kommunikációs szinten nem hatékony egy város működtetése szempontjából. -

Hogyan lehet ezt az ön által károsnak nevezett patthelyzetet feloldani, hogyan lehet mindezek ellenére mégis győztes város Szeged?

- Lakosság számban, lehetőségben Szegednek hatalmas előnye volt a rendszerváltás idején és azóta gyakorlatilag a belső harcok belső ellentétek és a ki kicsoda vitája odáig vitt, hogy egy patthelyzetben vagyunk. Ebben a helyzetben Szeged fejlődése azon múlik, hogy a kormányzat milyen pozitívan áll a városhoz. Szeged most pozitív diszkriminációt élvez ebből a szempontból, de ez hosszú távon biztos nem lesz hatékony és versenyképes, mert a pénzek nagy része, még mindig nem oda megy ahol a város jövőjét megalapoznák. Van mit tenni, de legelőször kellene egy nagy közmegegyezés a házon belül a mi oldalunkon is és kellene egy nagy szegedi közmegegyezés is. Ha ezt sikerül a következő másfél évben megvalósítani, akkor Szegednek fényes jövője lehet.

A felségem az össze akart esni és annyira ideges volt hogy mindenkibe és mindenbe belekötött beleértve engem is. Próbáltam nyugtatgatni, én kevésbé voltam ideges, de azért a várokozás feszültséggel teli pillanatai este nem tett jót nekem sem. Láttam, hogy az ismerőseim és akik velem együtt figyelemmel kísérték a eredményvárást, olyan felfokozott állapotban voltak, hogy rossz volt rájuk nézni. Amikor kijöttek az eredmények akkor meg mintha felrobbant volna valami és az pedig fantasztikus, katartikus érzés volt. A pillanat, amikor látszott, hogy az az előny amivel rendelkezem az egy olyan előny amit a hátralévő százalékok alapján már nehéz behozni. Onnantól kezdve egybefolyt az egész éjszaka és amikor másnap délután valamikor elgondolkodtam azon mi is történt, azt éreztem, hogy ez egy ritkán átélhető érzés. Mintha egy légüres térbe vákumba kerültem volna. Mintha megszűnt volna körülöttem minden. Este gondolkodtam, hogy valami hiányzik, valamit kellene csinálni, de most nincs mit csinálni és most mi van akkor. Ez belülről jött valószínű, mert én nem vagyok egy ideges természetű ember és nem is érzem a stresszt és a hatását sem, de egész biztos, hogy attól még létezik bennem ilyen. - mesélte B. Nagy László a választási éjszaka izgalmairól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.