Kultúra

Szőllősy László földrajztanár magas elismerésben részesült

Szőllősy László földrajztanár magas elismerésben részesült

2018. március 6., kedd
Szőllősy László földrajztanár magas elismerésben részesült

A kiemelkedő munkát végzett utánpótlásedzők és tehetséggondozó tanárok közül idén is tízen vehették át az egymillió forinttal járó Mol Mester-M díjat.

A nagyvállalat Új Európa Alapítványa a Pesti Vigadóban megtartott hétfő esti ünnepségen 12. alkalommal jutalmazta azokat a sportszakembereket és pedagógusokat, akik kimagasló és elkötelezett munkájukkal hozzájárultak a fiatalok sikereihez. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében kiemelte: a tehetség önmagában kevés, azt fel kell fedezni, jól kell használni, fejleszteni kell, és ebben elévülhetetlen szerepük van a pedagógusoknak. "Egy-egy kimagasló teljesítmény, eredmény elsődlegesen kétségtelenül az azt elérő érdeme, de nem szabad megfeledkeznünk azokról sem, akik hozzájárultak a sikerhez. Őket díjazzuk ma" - hangsúlyozta Illés. Hozzátette: a tehetséggondozással életeket, generációkat és egy egész nemzetet lehet elindítani a felemelkedés útján. Ferencz I. Szabolcs, a Mol Csoport társasági kapcsolatok ügyvezetője, az Új Európa Alapítvány kurátora arra hívta fel a figyelmet, hogy a cég az elmúlt tíz év alatt több mint százezer fiatal tanulására és sportolására volt hatással, és összesen mintegy 1,3 milliárd forintot fordított a következő generációk támogatására. Hangsúlyozta: többek között olyan sportolókat segítettek, mint a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron vagy a párosban világbajnok teniszező, Babos Tímea - és mindezt akkor tették, amikor őket még szinte senki sem ismerte.

A díjazottak között találhatjuk Szőllősy László szegedi földrajztanárt, akit a művészet és a tudomány területén példamutató tevékenységet végző pedagógusok kategóriájában tüntettek ki.

  A laudáció szerint a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium tanára számos tankönyv szerzőjeként a modern földrajzszemlélet meghonosításán dolgozik a magyar közoktatásban, mely a 21. században alkalmazható tudás elsajátítására ösztönzi a tanulókat. Óráit a játszva tanulás jellemzi, rendkívül jó stílusban, humorral fűszerezve éri el, hogy diákjai rá figyeljenek. Megmutatja, hogy a földrajz alapja egy speciális szemléletmód, mely az élet minden területét átszövi.

Tanítványai már valamennyi magyarországi földrajzversenyen felállhattak a dobogó legfelső fokára; ketten a Nemzetközi Diákolimpiáról két bronzéremmel és egy dicsérettel tértek haza. Oktató-nevelő munkáját korábban a Pro Geographia-, két ízben Bonis Bona-, valamint a Pro Talento-, illetve a Szeged Ifjú Tehetségéért díjjal ismerték el.

A díjakat a Mol vezetői mellett Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, az Új Európa Alapítvány kurátora, Szilágyi Áron, az alapítvány jószolgálati nagykövete, Herczig Norbert négyszeres magyar ralibajnok, valamint Hamar Dániel, a Muzsikás Együttes alapító tagja adta át. A Mol Új Európa Alapítvány szakmai elismerésére korábbi tanítványaik jelölhették az edzőket és a tanárokat. A beérkezett csaknem ezer jelölés közül az alapítvány kuratóriuma választotta ki azt a hét szaktanárt és három edzőt, aki átvehette az egymillió forintos tiszteletdíjjal járó, 2017. évi Mol Mester-M díjat.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.