Közélet

Sok a kátyú, még nem késő biztosítást kötni

Sok a kátyú, még nem késő biztosítást kötni

2018. március 13., kedd
Sok a kátyú, még nem késő biztosítást kötni

Az úthibákra figyelmeztető táblával jelzett útszakaszokon keletkezett kátyúkárokat az útkezelő nem köteles megtéríteni, azonban továbbra sem késő kátyúkár-biztosítást kötni - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-nek megküldött közleményében.

A közlemény idézi Papp Lajost, a szövetség gépjárműszekciójának elnökét, aki elmondta: az utak kezelői évek óta az úthibák okozta kárigényeknek csupán mintegy felét bírálják el pozitívan, a kártérítés esélyét növelni lehet a kár körültekintő dokumentációjával és megfelelő kátyúbiztosítás megkötésével. Az elmúlt hetek alatt elsősorban az M1-es autópályán tapasztalt kátyúhelyzet és a kapcsolódó forgalmi korlátozások irányították rá a figyelmet a tél végére felszaporodó úthibákra. Az utak kezelői megkezdték ugyan a helyreállítási munkálatokat, ám a tapasztalatok szerint a télen keletkezett úthibák teljes körű helyreállításával csak májusban végeznek.

Az alkuszok közleménye szerint a kátyúkár megfelelő dokumentálása érdekében célszerű a helyszínen azonnal a kátyúról, a helyszínről és a sérülésről jól beazonosító fényképeket készíteni, lehetőség szerint tanúkat szerezni, komolyabb kár esetén pedig hatósági jegyzőkönyvet is készíttetni.

Jelezték: a kátyúkár-biztosítás már akár 2-3 ezer forint éves díj ellenében megköthető, jellemzően kötelező vagy casco-biztosítások mellé választják, de önállóan is elérhető egyes biztosítóknál. Papp Lajos kiemelte: egyes kátyúbiztosítások esetében az sem kizáró feltétel, hogy a kár táblával jelzett útszakaszon keletkezett. A kárt a baleset helyszínétől függetlenül mindig a biztosító felé kell jelenteni, a térítés pedig - a casco biztosítással ellentétben - az önrész levonása nélkül jár a kárt szenvedett autósnak. A szövetség közölte: annak a károsultnak, aki nem rendelkezik kátyúbiztosítással, kárigényével az adott útszakasz fenntartójához kell fordulnia. A települések közti útvonalak az autópályákkal együtt a Magyar Közút Zrt. kezelésében állnak, míg Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalaiért a Budapest Közút Zrt. a felelős. A lakott területen belüli egyéb útszakaszok az illetékes önkormányzatok hatáskörébe tartoznak. A FBAMSZ 1991-ben jött létre, jelenleg közel 90 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. Az alkuszszervezet az általa közvetített és kezelt állomány alapján jelenleg az ország második legnagyobb biztosítótársasága lenne.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.