Írjon nekünk

Hírzóna

Pestisracok.hu: nyomoznak a volt élettársával dulakodó Juhász Péter ügyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az Együtt elnöke, Juhász Péter ügyében a rendőrség – tudta meg a pestisracok.hu a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól. 

A lap emlékeztetett, az Együtt elnökét egy hónapja Tényi István jelentette fel kényszerítés, súlyos testi sértés, kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt. A rendőrség személyi szabadság megsértésének gyanújával indított eljárást.

Tényi István a lap által megismert feljelentésben azt hangsúlyozta, hogy a politikus nemcsak egykori élettársával volt erőszakos, de a nő jogi képviselőivel is, a nő új barátját is rendszeresen fenyegette, sőt, közvetetten gyerekeit is folyamatos lelki nyomás alatt tartotta.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az iratok szerint a politikus többnyire zárt helyeken – a lakásában, kocsiban, sőt gyakran a gyerekei társaságában – szívott marihuánát.

A pestisracok.hu cikke szerint Juhász Péter korábban már elismerte, hogy dulakodott volt élettársával, de szerinte a nő támadt rá ittasan.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Jó reggelt Szeged! – Fehérbe borult Szeged a hétvégén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Megérkezett az első hó szombat reggelre, ami sok balesetet is eredményezett. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Félezer szegedi kisdiák készített ajándékokat rászorulóknak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi Dózsa György Általános Iskola adventi kapunyitásán 450 gyermek töltött el vidám pillanatokat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Sok kicsinek szerzett boldogságot a vásárhelyi gyermekkarácsony

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hatszáz, 3 és 10 év közötti rászoruló lurkót ajándékozták meg.

Tovább olvasom

Aktuál