Szórakozás

Nem lesz program az idei szegedi majálison!!!

Nem lesz program az idei szegedi majálison!!!

2018. március 28., szerda
Nem lesz program az idei szegedi majálison!!!

Idén a majális picit megváltozik, amit leginkább a Tiszának a köszönhetünk - a szervezők szerint. Más helyszínen, a megszokottól eltérően, de akkor is megrendezik.

Igazából a szegediek által már szinte hagyományként kezelt majálisnak nagyjából egyetlen része maradt csak meg, az pedig az időpontja.

Április 27-től május elsejéig tart, de az időponton kívül szinte megváltozik.

Helyszíne az Etelka soron található dobópálya lesz. Németh István, a Szegedi Városkép és Piac Kft. igazgatójának elmondása szerint idén azért ide szervezik a majálist, mert a megáradt Tisza annyira eláztatta a partfürdőt, ahova az Erzsébet Liget felújítása miatt került volna a program, hogy oda kocsival behajtani szinte lehetetlen, de még gyalogosan is problémás ott sétálni.

A szervezők tisztában vannak vele, hogy a választott helyszínük jóval kisebb, mint a partfürdő, ezért magán a rendezvényen is változtattak. Idén le kell mondanunk a nagyszínpadról, és az oda szervezett programokról is.

Programok igazából nem is lesznek, csak egy régi típusú sörözgetős, virslievős, forgókkal teletűzdelt majálisra számíthatunk

- hangzott el. Németh István a csütörtök délelőtti rendkívüli sajtótájékoztatón még annyit mondott, a Zápor tó mellé szervezett május elsejei program viszont változatlan.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.