Hírzóna

Mozgássérült gyereket raboltak ki Szegeden

Mozgássérült gyereket raboltak ki Szegeden

2018. március 16., péntek
Mozgássérült gyereket raboltak ki Szegeden

Hétfőn folytatódik Szegeden annak a három vádlottnak a pere, akik egy mozgássérült kiskorút raboltak ki hónapokkal ezelőtt az Alsó-Kikötő soron.

A vádlottak ügyében a bíróság első fokon már ítéletet hirdetett, most a másodfokú tárgyalás következik. A vád szerint a gyanúsítottak 2016 májusában Szegeden, az Alsó-Kikötő soron, egy buszmegállóban megállították az autóbuszon velük együtt utazó és ott leszálló, dupla mankóval közlekedése miatt láthatóan mozgásában korlátozott kiskorú sértettet, majd őt félkör alakban körbeállták. Ezt követően a gyereket megkérték arra, hogy adja oda neki felpróbálásra az óráját, amit a sértett először nem teljesített. Erre az egyik gyanúsított emelt hangon közölte vele, hogy „ne szórakozzon”, továbbá egyik kezét a hasa magasságába emelve fenyegető mozdulatot tett a sértett irányába. Ennek hatására a sértett megijedt attól, hogy a számbeli és erőfölényben lévő személyek bántalmazni fogják, ezért félelmében átadta karóráját I. r. vádlottnak. Ugyanígy tettek a kiskorú fejhallgatójával is, ily módon szerezték meg tőle. Az első- és a másodrendű vádlott 60 forint aprópénzt tettek a sértett zsebébe, és gúnyosan közölték vele, hogy ezzel ki van fizetve. A bíróság ítéletével szemben az ügyész mindhárom vádlott vonatkozásában súlyosításért jelentett be fellebbezést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.