Politika

Márki-Zay szerint Csongrád megyében minden körzetben tarolni fog a Fidesz!

Márki-Zay szerint Csongrád megyében minden körzetben tarolni fog a Fidesz!

2018. március 22., csütörtök
Márki-Zay szerint Csongrád megyében minden körzetben tarolni fog a Fidesz!

De neki azért van egy ötlete, hogy ez ne így legyen, mégha az ellenzéki mérések alapesetben ezt is mutatják.

Egyre több független, sőt ellenzékinek, vagy inkább kormányváltást akarónak nevezhető mérés igazolja azt, amiről korábban is írtunk már: úgy néz ki,

a Fidesz megnyerheti a választásokat Szegeden

, sőt a teljes megyében is. Legutóbb éppen Márki-Zay Péter

erősítette meg ezeket az információkat

az Egyenes beszéd című műsorban az ATV-n. Egész pontosan így mondta:

  Vagyis Márki-Zay szerint, ha két csongrádi körzetben a Jobbik javára lépne vissza a baloldal, míg a másik kettőben a Jobbik lépne vissza, akkor van esély arra, hogy megverjék a Fideszt. Viszont, ha nem lesz visszalépegetés, akkor

minden körzetben nyerni fog a Fidesz

- jelentette ki teljes magazbiztossággal a döbbenten figyelő műsorvezetőnek, akinek ettől még a szava is elakadt egy pillanatra. Azt már korábban is lehetett tudni

a nem éppen kormánybarát Közös Ország Mozgalom méréséből

, hogy a Fidesz igen jól áll Szegeden; de

most először mondta ki azt nyíltan ellenzéki politikus, hogy a Fidesz a legesélyesebb, hogy megnyerje a válsztásokat a megyében.

Lapunkhoz korábban egyébként eljutottak olyan információk is, miszerint

lázas egyezkedésbe kezdtek a szegedi szocialisták

, hogy Szeged 1. számú választókerületében a jobbikos jelölt lépjen vissza Szabó Sándor szocialista képviselő javára. Márki-Zay Péter apjára hivatkozva az

ATV is azt írta

, visszalép az MSZP-s jelölt a Csongrád 4-es körzetben a Jobbikos javára, hogy csak egyetlen kihívója legyen Lázár Jánosnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.