Közélet

Korábban átadják a 47-es út vásárhelyi elkerülő szakaszát

Korábban átadják a 47-es út vásárhelyi elkerülő szakaszát

2018. március 19., hétfő
Korábban átadják a 47-es út vásárhelyi elkerülő szakaszát

A tervezettnél tíz nappal korábban, már a hét közepétől használatba vehetik az autósok a 47-es főút hódmezővásárhelyi szakaszát - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a helyszínen.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő fideszes politikus elmondta, az útszakasz a keddi műszaki szemlét követően várhatóan már szerdán megkapja a használatbavételhez szükséges összes engedélyt. Az elkerülőút 24 évnyi előkészítő munka után épülhetett meg, és jelentősen javítja a hódmezővásárhelyiek életminőségét, napi 15-20 ezer járműves átmenőforgalomtól, valamint az azzal járó környezetszennyezéstől és zajterheléstől megszabadítva a belvárost - közölte a miniszter.

Az elkerülőút - a 47-es út Debrecen ésSzegedközötti szakaszának korszerűsítésére felkészülve - úgy épült meg, hogy a jelenlegi kettőről négysávosra bővíthető legyen - tudatta a politikus.

A 13,4 kilométeres elkerülőt óránkénti 90 kilométeres sebességgel használhatják az autósok, de az út íveit úgy alakították ki, hogy alkalmas a 110 kilométeres sebességre is. A mintegy 38 milliárd forintos költségvetésű közútfejlesztési projekt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában uniós és hazai források felhasználásával valósult meg. A kivitelezést a Colas Út Zrt., a Délút Kft., a Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítő Kft. által alkotott konzorcium végezte.

A politikus kitért arra, az elmúlt években kiváló együttműködés alakult ki a kormány és a hódmezővásárhelyiek között. Az elmúlt hetekben azonban "hadüzenet érkezett a kormány asztalára" az új polgármestertől.

Márki-Zay Péter (független) hadat üzent a kormánynak, Orbán Viktornak és Fidesznek. Azt állította, hogy ha a Fidesz nyeri meg a választásokat, az Trianon lesz az ország számára - emlékeztetett Lázár János. A miniszter leszögezte, a kormány egyetlen polgármesterrel sem szeretne háborúzni. A kormánynak fontosak a választópolgárok, a legtöbb, amit a város elérhet, ha háborúzni akar a kormánnyal, hogy elveszít egy régi barátot és szövetségest - jelentette ki.

Hódmezővásárhelynek békére, szövetségesekre és fejlődésre van szüksége. "A város nyertese volt az elmúlt négyéves kormányzásnak, készen állunk a munka folytatására" - hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselője.

"Ha valaki Orbán Viktor kihívója akar lenni a miniszterelnöki székben, akkor erre nem használja föl Hódmezővásárhely polgárait" - mondta Lázár János. Hozzátette: egy polgármesternek városáért kell dolgoznia, nem pedig települését kell felhasználnia miniszterelnöki ambíciói érdekében.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.