Sport

Elmarad a megye I. hétvégi fordulója (FRISSÍTVE)

Elmarad a megye I. hétvégi fordulója (FRISSÍTVE)

2018. március 2., péntek
Elmarad a megye I. hétvégi fordulója (FRISSÍTVE)

A zord időjárási körülményeknek köszönhetően mindössze négy mérkőzést rendeztek meg múlt héten a megye élvonalában. A hóhelyzet azóta még komolyabbra fordult, így ezen a hétvégén csak Csengelén rendeznek meccset a megyében.

Délelőtt még úgy tűnt, hogy három meccset meg tudnak rendezni a megye I. 17. fordulójából, ám az időjárás közbeszólt, így végül az összes meccset el kellett halasztani. Az NB III Közép csoportjának Csongrád megyei érdekeltségű meccseinek szintén új időpontot kellett találni, valamint egy kivételével az összes Megye II. osztályú mérkőzés is pótlásra szorul majd. Pénteken szegedi rangadóval nyílt volna a megye I. osztály 17. fordulója, hiszen az Etelka soron látta volna vendégül az FK 1899 Szeged a SZVSE csapatát, ám a műfüves pálya ellenére sem kerül megrendezésre a mérkőzés, így a találkozót Április 14.-ére halasztották. Szintén halasztani kellett a Szentesi Kinizsi - Foliaplast Bordány mérkőzést amelynek pótlására ugyancsak Április 14.-én kerül sor. A Tiszasziget-Deszk találkozót eredetileg a kiskundorozsmai műfüves pályán rendezték volna meg, ám a szervezők végül ezt a meccset is elhalasztották. A pótlásra Május elsején kerül sor Tiszaszigeten.

Az FK Szeged a múlt héthez hasonlóan, most hétvégén sem lép pályára

A 17. forduló párosítása:

Április 14.-ére halasztva: FK 1899 Szeged-SZVSE Szentesi Kinizsi – Foliaplast Bordány SK Április 25.-ére halasztva: Algyő SK - Szőregi RSE Május 1.-jére halasztva: Tiszasziget SE - Deszk SC Csongrádi TSE- Kiskundorozsmai ESK Május 9.-ére halasztva: Sándorfalva SK - Ásotthalom TE A Zsombó SE - Újszegedi TC mérkőzés szintén halasztva lett, az új időpont egyenlőre kérdéses. A Megye II. osztályban mindössze egy mérkőzést rendeznek meg: szombaton 14 óra 30 perctől a Csengele fogadja a Nagymágocs csapatát.

A Csongrád megyei NB III-as csapatok meccseit is halasztani kellett.

A Makó – Hódmezővásárhely mérkőzést Március 14.-ére, míg a SZEOL-Budapest Honvéd II és a Mórahalom - Vecsés találkozókat Március 21.-ére halasztották.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.