Sport

Hosszú Katinka bejelentette Tusup marad az edzője

Hosszú Katinka bejelentette Tusup marad az edzője

2018. március 24., szombat
Hosszú Katinka bejelentette Tusup marad az edzője

Hosszú Katinka a molcsapat.hu oldalon megjelent interjúban bejelentette, hogy továbbra is Shane Tusup irányításával folytatja az edzéseket a jövőben, azt is közölte, hogy nem indul el az országos bajnokságon március 28. és 31. között.

A férjével Shane Tusuppal való közös munkával kapcsolatban elmondta:

„Az biztos, hogy Shane-nel folytatjuk a közös munkát, és az is, hogy az idén mindenképpen változtatunk a felkészülési meneten. Ez ugye már most megtörtént az ismert okok miatt. Még nem véglegesítettük a teljes évet, folyamatosan beszélgetünk arról, hogy mit és hogyan lenne a legjobb csinálni ebben a helyzetben. Átbeszéltük a versenyzési stratégiát is, és Shane-nel úgy gondoljuk, hogy az országos bajnokság most nem fér bele.”

A szakmai és magánéleti válságáról azt mondta: - Különleges helyzet az enyém, mert bár

válság előfordulhat más ember életében is, de általában csak egy területet szokott érinteni, vagy a magánéletet, vagy a szakmait, egyszerre a kettő elég ritkán fordul elő. Nálam most ez történt, nem volt mibe kapaszkodnom.

Jó lett volna, ha legalább az egyik terület menekülőt jelenthet, ha például ki tudom úszni magamból a problémákat, de addig, amíg az ember bizonytalan, és önmaga sem tudja, mit szeretne, nyilván nem akar mással edzeni - fogalmazott Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok céljaival kapcsolatban így fogalmazott:

- Nekem Tokió azért nagy cél! Ráadásul imádok úszni, edzeni! Ugyanakkor itt ez az év, Eb-év, van már tizenhárom Európa-bajnoki aranyam, mi legyen a cél, megszerezni a tizennegyediket?

Ez azért, valljuk be, nem jelent olyan erős motivációt. És akkor még nem is beszéltem arról, milyen brutálisan kemény munkát kell elvégezni ahhoz is, hogy meglegyen ez a tizennegyedik arany! Amire majd azt mondják, persze, ez Katinkánál elvárható, természetes, hogy első lett. Csak épp nem gondolnak bele, mennyit dolgoztam érte. Ettől függetlenül az Európa-bajnokság azért ott lebeg a szemem előtt - nyilatkozta Katinka.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.