Sport

Fontos győzelmet aratott Jászberényben a Szedeák

Fontos győzelmet aratott Jászberényben a Szedeák

2018. március 11., vasárnap
Fontos győzelmet aratott Jászberényben a Szedeák

A Naturtex SZTE Szedeák 15 ponttal nyert Jászberényben, és ezzel sikerült leszakítania közetlen riválisát Andjelko Mandics csapatának.

A hazaiak egy félidőnyi előnyt adtak ellenfelüknek, hiszen már az első negyedben 9 pontos előnyre tett szert a Tisza-parti gárda, amelyet a második negyed végére sikerült megduplázni. Ezt követően a felzárkózás nagyon sokat kivett a jászberényi játékosokból, igaz próbálkoztak becsülettel, és a harmadik negyed végére már csak 8 pont volt a két csapat között. A záró negyed 65-57-es szegedi előnnyel kezdődött és egy ideig őrizte 8 pontos előnyét a Szedeák, majd jött a mérkőzés kritikus pillanata, amikor 4 pontra csökkent az előny (63-67). Ekkor Mandics mester időt kért, és rendet rakott játékosai fejében. Ez az időkérés kulcsfontosságú volt, hiszen ez után ismét nőtt a különbség a csapatok között (66-76). Az utolsó 5 percre már teljesen szétesett a hazai csapat, ebben közre játszott a játékvezető ténykedése is, ugyanis a hazaiak edzője Nikola Lazic reklamálásért két technikait is kapott, és ezzel a kiállítás sorsára jutott. A Naturtex SZTE Szedeák végül 16 ponttal nyerte meg a találkozót. A szegediek a látottak alapján megérdemelten nyerték meg a paprikás hangulatban véget érő meccset. A mérkőzés legjobbja kétségkívül a szegediek karmestere Andrija Csirics volt, aki 33/13–as mutatóval zárta a találkozót.

JP Auto-Jászberényi KSE - Naturtex-SZTE-Szedeák 79 - 94(18-27, 11-20, 28-18, 21-29)

Jászberény, 400 néző. Vezeti: Papp P., Hervay. Jászberény: Nelson 7/3, RAKICS 16/3, Wallace 17/3, Lucsics 6, SEJFIC 17. Csere: Molnár 4, Cseh 2, Kerpel-Fronius B. 9/3, Szigedi -.Edző: Nikola Lazics. Szedeák: Boltics 6, FORTUNE 23/9, CSIRICS 33/12, Wirth 9/6, Sulovics 11. Csere: Vágvölgyi 8/6, Révész 4, Kovács Á. -, Kerpel-Fronius G., Bonifert.Edző: Andjelko Mandics. Kipontozódott: Nelson (36., Lucsics (36., Rakics (37.)

Nikola Lazics a JP Auto-JKSE vezetőedzője:

– Gratulálok a Szegednek, megérdemelten nyert. A vendégek nagyon agresszívan játszottak, és mi csak a harmadik negyedben tudtuk felvenni velük a versenyt. Tudtuk, hogy nagyon kemény és fizikálisan jó az ellenfelünk, és ezt bizonyították is a szegediek. Elnézést kérek, hogy ilyen ideges voltam, a játékvezetőkről nem akarok semmit mondani.

Andjelko Mandics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője:

– Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, de biztos voltam benne, hogy a második félidőben a hazaiak feljönnek. A harmadik negyed közepén védekezésben és támadásban is leálltunk, de szerencsére a hajrában ismét mi voltunk jobbak és megnyertük ezt a nagyon fontos mérkőzést. Csirics sérülése után szenzációsan tért vissza, de a többiek is mindent megtettek a győzelem érdekében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.