Gazdaság

23 milliárd forinttal támogatják a falusi turizmus fejlesztését

23 milliárd forinttal támogatják a falusi turizmus fejlesztését

2018. március 27., kedd
23 milliárd forinttal támogatják a falusi turizmus fejlesztését

Egyebek mellett a falusi turizmus fejlesztését szolgálja az a mintegy 23 milliárd forint támogatás, amelyet a Miniszterelnökség első körben megítélt a Vidékfejlesztési Program nem mezőgazdasági tevékenységek támogatására meghirdetett pályázatában, ezáltal 550 vállalkozás részesülhet támogatásban - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.

A nyertes vállalkozások a rendelkezésre álló forrásokat egyebek mellett falusi szálláshely létesítésére, fejlesztésére, illetve egyéb nem mezőgazdasági termék-, szolgáltatás- és technológiafejlesztésre használhatják fel. A vidéki térségben működő mezőgazdasági mikro vállalkozások projektjeik megvalósítására maximum 50 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek - tették hozzá. Kiemelték, hogy a nyertes pályázók kérelmei az ügyfélkapujukon hamarosan a "jóváhagyott" státuszba kerülnek, és a támogatói okiratokat elektronikus úton kapják majd meg. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a nyertes kérelmek száma és a támogatási összeg a még folyamatban lévő értékelések lezárásával, a közeljövőben tovább emelkedik. A Miniszterelnökség ezzel a döntéssel együtt az idén már 89 milliárd forint vidékfejlesztési kötelezettségvállalást tett, így a Vidékfejlesztési Programban már több mint 1200 milliárd forintról, a teljes keret 93 százalékáról megszülettek a támogatói döntések - olvasható a tárca közleményében.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.