Hírzóna

Ujhelyi csapszegvágóval esett volna neki a kerítésnek, Botka László pedig meg sem építette volna!

Ujhelyi csapszegvágóval esett volna neki a kerítésnek, Botka László pedig meg sem építette volna!

2018. február 1., csütörtök
Ujhelyi csapszegvágóval esett volna neki a kerítésnek, Botka László pedig meg sem építette volna!

Olvasóink között parázs vita folyik arról, hogy tényleg lebontanák-e a déli határt védő kerítést a szocialisták, ha kormányra kerülnének; vagy ezt csak a Fidesz próbálja elhitetni az emberekkel. Egyik olvasónk szerint egyértelmű a válasz, sőt még bizonyítéka is van minderre. Íme!

"TÉNYEK igazolják azt, hogy ha tehetnék, azonnal lebontanák a kerítést és az országra szabadítanák az ellenőrizhetetlenül áramló külföldi tömeget a szocialisták - véli P. Tamás. Olvasónk szerint ugyanis,

"aki egyik nap gyermeki mosollyal az arcán ragad hidegvágót csapszegvágót, hogy azzal essen neki a kerítésnek, mint tette ezt Ujhelyi István és Botka László, az ma is ezt tenné!"

P. Tamás szerint annak, aki tisztán akar látni, érdemes valóban és figyelmesen meghallgatni azt az 1 perces videót is, amiben Botka László fejti ki a gondolatait a Reuters munkatársainak a déli határkerítésről.

Szerinte, bár a szocialisták igyekeztek kimagyarázni az interjút, abban "feketén-fehéren benne van, hogy Botka László szerint rossz ötlet a kerítés, meg sem építette volna és azonnal le is bontaná, ha lehetősége lenne rá!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.