Hírzóna

Szerető otthonra vágyik Papucs

Szerető otthonra vágyik Papucs

2018. február 8., csütörtök
Szerető otthonra vágyik Papucs

Papucs, a keverék kutyus, az év elején került a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete gondozásába. Valaki Szatymaz határában tehette ki, ott egy állatbarát hölgyhöz szökött be az udvarra, ahol már volt egy másik kutyus. Két éjszakát tölthetett ott, majd Szegedre került ideiglenes befogadóhoz, ahol szintén csak pár napig maradhatott.

Ezután úgy tűnt, sikerült neki otthont találni, Öttömösre került egy tanyára, ahol abban bíztak az egyesület önkéntesei, hogy jó helye lesz. Kiderült, hogy nem így lett. Sajnos pár hét múlva telefonon hívták a szervezetet, hogy a kutyus a falu határában bóklászik. A nyakában lévő biléta alapján kapta a jelzést az egyesület. Ismét bebizonyosodott, hogy nagyon nehéz meghozni egy örökbe adási döntést, hiszen látszólag minden rendben volt.

Papucs egy fiatal, bő fél év körüli, rendkívül okos és intelligens fiú kutyus. Az ide-oda költözés picit megviselte, így szeretne egy olyan családra lelni, ahol tényleg szeretik őt, vigyáznak rá és örök hűséget fogadnak vele. Ajánljuk családok mellé, mert a gyerekeket is kedveli, valamint a cicákkal is jól kijön. Jelenlegi ideiglenes befogadójánál egy tálból eszik a cicával. A kutyust örökbe fogadni szerződéssel, előzetes helyszíni szemle után, valamint ivartalanítási kötelezettséggel lehet. Aki szeretné, hogy Papucs a hű társa legyen, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületénél érdeklődhet a 30/554-8466-os vagy a 20/980-2042-es telefonszámok valamelyikén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.