Politika

Nem kell újra megváltani majd a sírhelyeket?

Nem kell újra megváltani majd a sírhelyeket?

2018. február 5., hétfő
Nem kell újra megváltani majd a sírhelyeket?

Legalábbis Lázár János ezt fogja indítványozniországgyűlési képviselőként tavasszal, ha megválasztják - közölte.

Legutóbbi lakossági fórumán a hódmezővásárhelyi országgyűlési képviselő, kancelláriaminiszter kijelentette, hogy a választások után, amennyiben újból mandátumhoz jut, kezdeményezni fogja, hogy törölje el a Parlament a sírhely újra-megváltás intézményt –

írja

a vasarhely24.com. Jelenleg a költséges temetés és sírhely-megváltás után, 25 év elteltével újabb sírhely megváltásra kötelezik az örökösöket, különben felszámolják a sírhelyet. Lázár ez utóbbit, megválasztása esetén elsőként, a parlament elé vinné és eltöröltetné. Úgy indokolt, sok embernek, családnak ez talán szülők sírhelye esetén nem kérdés és nem probléma, de nagyszülők, dédszülők sírhelye esetén már súlyos teher, és kérdéses lehet a több százezer forintos díj kifizetése. Ezért azt fogja javasolni, ezt szüntessék meg, a sírhelyet csak a temetéskor kelljen megváltani. Ugyanakkor hozzátette, ez az összeg elsősorban az egyházak bevételi oldaláról fog hiányozni, így őket a kormánynak kell azonos mértékben kompenzálni.

(Címlapfotónk illusztráció!)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.