Egyetem

Megérkeztek az idei első megemelt fizetések a felsőoktatási dolgozókhoz

Megérkeztek az idei első megemelt fizetések a felsőoktatási dolgozókhoz

2018. február 10., szombat
Megérkeztek az idei első megemelt fizetések a felsőoktatási dolgozókhoz

Megérkeztek az idei első, újabb öt százalékkal megemelt fizetések a felsőoktatásban dolgozóknak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára szombaton.

Palkovics László emlékeztetett arra, hogy 2016-ban kezdték a felsőoktatási oktatók, kutatók és tanárok bérfejlesztési programját, akkor 15 százalékkal nőttek a bérek. Tavaly és idén pedig öt százalékot emelkedtek, így átlagosan negyedével kaptak többet a dolgozók.

Az államtitkár példaként elmondta, hogy 2010-ben egy egyetemi tanár 430 ezer forint körül keresett, míg most 550 ezer forint fölé emelkedett a bére.

A tanársegédek esetében 175 ezer forintról 222 ezer forintra, a főiskolai tanároknál pedig 328 ezerről 416 ezer forintra nőtt az alapbér. A jövőben teljesítményalapú bérezést terveznek. Arra a kérdésre, hogy mennyire vonzó a felsőoktatási oktató-kutatói pálya, azt válaszolta, a jövedelem csak az egyik eleme a választásnak, az elmúlt években nemcsak a béreket rendezték, hanem átalakították a doktori képzést is. Az első szakaszba lépő doktori hallgatók ösztöndíja 40 százalékkal, a második szakaszba lépőké pedig 80 százalékkal nőtt, s így vonzóbbá válhat az egyetemi pálya - fogalmazott Palkovics.

Míg a felsőoktatási intézmények 2014-ben körülbelül 50 milliárd forintból gazdálkodhattak, jelenleg 320 milliárd forint áll rendelkezésre.

Idén januártól a felsőoktatási intézmények 15 milliárd forinttal többet fordíthatnak kutatásra, mint korábban. Az összeget a kutatási kiválóság alapján osztják szét, mert szeretnék a fiatalokat a kutatás-fejlesztés irányába terelni. forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.