Közélet

Megemlékezések a kommunizmus áldozatainak emléknapján

Megemlékezések a kommunizmus áldozatainak emléknapján

2018. február 21., szerda
Megemlékezések a kommunizmus áldozatainak emléknapján

Vetélkedővel, koszorúzással és filmvetítéssel emlékeznek a kommunizmus áldozataira. A program ráirányítja a figyelmet a Csillag börtön múltjának egy kevéssé ismert időszakára. Hódmezővásárhelyen pénteken az Emlékpont lesz a megemlékezés központi helyszíne.

Középiskolás diákok játékos vetélkedőn mérhetik össze tudásukat csütörtökön a Kormányihvatal épületében, a verseny eredményhirdetése az emléknapom lesz. Vasárnap, február 25-én 16 órától koszorúzással egybekötött megemlékezését tart a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Kormányhivatal. Kligl Sándor alkotásánál, a recski kőbányából származó kövekből álló, Glattfelder téri emlékműnél dr. Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja mond beszédet, majd koszorúk és mécsesek elhelyezésével emlékeznek a résztvevők a kommunizmus áldozataira. Február 26-án a Kormányhivatal épületében egy nyilvános vetítésen és beszélgetésen ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Szegedi Fegyház és Börtön történetének azzal az időszakával, amikor nyolc hónapon át, a II. világháború végén a Vörös Hadsereg hadifogolytáboraként működött a büntetés végrehajtási intézet. Két évvel ezelőtt egy véletlen folytán derült ki, de azóta már igazolást nyert, hogy a megszállók tizenkétezer embert tartottak fogva embertelen körülmények között az 5-600 fő befogadására alkalmas épületegyüttesben. A túlzsúfoltság és a higiénés helyzet miatt vérhas és tífuszjárvány tört ki a lágerben, amelynek következtében több mint háromezer német és magyar hadifogoly valamint málenkij robotra összegyűjtött civil személy vesztette itt életét. A Borbola Lilla újságíró, szerkesztő-riporter által diplomamunkaként elkészített film személyes dokumentumok visszaemlékezések és kutatók segítségével tárja fel az intézet történetének ezen időszakát.

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban 2018. február 23-ánhárom rendezvény kapcsolódik a kommunizmus áldozatainak emléknapjához. Délelőtt 10 órától Kuláksorsok Csongrád és Békés megyében

címmel tart rendhagyó történelemórát Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze. Délután 5 órakor nyílik meg a23 '56-oscímmel Kiss Adél festőművész, Oláh Katalin Kinga szobrászművész és Oláh Mátyás László szobrászművész közös tárlata. Az alkotók az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ismert és kevéssé ismert huszonhárom szereplőjének portréját alkották meg különböző technikával és eltérő művészi látásmóddal. A megnyitó után bemutatják Stefka István: Az üldözött Bethlen című filmjét, ezt követően Dr. Zeman Ferenc, az Emlékpont történésze beszélget az alkotóval.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.