Szórakozás

Már több mint háromszázan jelentkeztek a Szeged Rocksra

Már több mint háromszázan jelentkeztek a Szeged Rocksra

2018. február 6., kedd
Már több mint háromszázan jelentkeztek a Szeged Rocksra

Dobosok, basszusgitárosok, gitárosok, énekesek is jelentkeztek a közös zenélésre. Az amatőr és profi muzsikusok április 21-én az Újszegedi Partfürdőn adnak elő közösen négy dalt.

A közös zenélésre február végéig a kisgyerekektől az ősz veteránokig

mindenkit várnak

, a képzett zenészek mellett olyanokat is, akik máskor csak otthon, a négy fal között, saját kedvtelésből játszanak.

A jelentkezésnek egyetlen feltétele van, a két világsláger és a két magyar dal megfelelő szintű előadása.

A Tisza parton,Szeged szívében felcsendül majd Billy Idol legismertebb, White Wedding című 1981-es száma, a brit rockbanda, a Blur Song 2 címet viselő 1997-es dala, a Tankcsapda 2000-es első kislemezéről az Ez az a ház, valamint a szegedi Sun Citytől a Nem izgat. Az olasz ötlet alapján szervezett esemény célja

az élő zene és a rock népszerűsítése

- közölték a szervezők. A rendezvényen délelőtt próbákat tartanak, délután következik a nap leglátványosabb - és egyben leghangosabb - része, az "együtt zenélés", este pedig koncertek szórakoztatják a közönséget, na és persze a zenészeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.