Balhé

Légi közlekedése veszélyeztetése miatt emelnek vádat egy szegedi férfi ellen

Légi közlekedése veszélyeztetése miatt emelnek vádat egy szegedi férfi ellen

2018. február 4., vasárnap
Légi közlekedése veszélyeztetése miatt emelnek vádat egy szegedi férfi ellen

Több mint háromszáz métert csúszott hason a repülőgép a pécsi kifutópályán.

Légi közlekedés veszélyeztetése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 56 éves szegedi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi egy Cessna C-310 típusú repülőgéppel oktatott 2017. október 6-án 14 óra körül a Pécs-Pogány repülőtéren, amely során a szimulált motorhibával történő leszállást gyakorolta tanulójával. Az oktató leszállás közben a repülőgép futóművének kiengedését nem ellenőrizte vissza, ezért a gép hason landolt a kifutópályán – írja a police. hu. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy látta, amikor a tanulója kezével lehúzta a futóművet kiengedő kart, azonban azt nem ellenőrizte le, hogy a visszajelző lámpák kigyulladtak-e. A landolás során személyi sérülés nem történt, azonban a repülőgépben körülbelül 5 millió forint kár keletkezett.

A gyanúsított ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.