Sport

Hajszál híjján győzelem

Hajszál híjján győzelem

2018. február 4., vasárnap
Hajszál híjján győzelem

Az utolsó másodpercig nyitott volt a győzelem kérdése, ám végül a taktikusan és pörgősen játszó, tehetséges fiatalokkal felálló Vasas Akadémia győzött a Kosársuli ellen. A szombat esti derbin végig a fővárosiak irányítottak, de végül csak óriási izgalmak árán örülhettek a Hódtói Sportcsarnokban.

Néhány perc vásárhelyi vezetés után felvette a ritmust a Vasas, a fiatalok gyors, betörésekre épülő kosárlabdával operáltak, ami bejött nekik, és fordítottak. (7-13) Vas Péter vitte hátán a társait, de 9 pontja csak arra volt elég, hogy a frissebb és eltökéltebb alakulat benyomását keltő fővárosiak lőtávon belül maradjanak. Rengetegszer támadták a gyűrűt közelről a fürge Borosék, akik a szerencsével sem álltak hadilábon. 6 minutummal a félidő előtt 27-32 állt a táblán a kosarakon szépen megosztozó piros-kékek javára. A budapestiek iramát felvéve, ám inkább kapkodva kezdett kosarazni a Vásárhely, így nem tudott csökkenteni hátrányán Utasi Gábor legénysége a nagyszünetre. (34-40)

Az akadémisták kezdték jobban a meccs második felét, Völgyi és Boros vezetésével 47-39-re mentek el, de Szabó Péter csontnélküli triplája után már a vendégek mestere hívta az oldalvonalhoz fiait. Bejött Faragó Péter húzása: csapata az 5 pontos előnyt pikk-pakk 16-ra hízlalta. Nem volt könnyű helyzetben a Hódmezővásárhely, de Béresék még néhány pontot visszahoztak a zárójátékrészig, amit 12-vel kellett volna megnyerniük a sikerhez. (52-63) Nem adta fel a harcot a Kosársuli, Vas és Szabó vezetésével 6-ra közelítették meg riválisaikat. Boros és Kozma azonban higgadt maradt és két hármast értékesítve ismét magabiztosabb távolságba juttatták egyesületüket. Nem dőlt el még a győzelem sorsa, a padról beálló Horváth Martin meglepetésre szórt egy trojkát, majd Béres labdaszerzésből ziccerezett, 4 pont volt már csak a differencia. Ez még semmi sem volt, mivel az izgalom 8 másodperccel a vége előtt hágott a tetőfokára. Ekkor már csak kettővel mentek Kozmáék, ám Varga utolsó másodperces, hárompontos vonal mögül eleresztett lövése célt tévesztett, mindez a Vasas Akadémia sikerét jelentette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.