Balhé

Döbbenetes fordulat a szegedi tárgyalóteremből elvitt ügyvéd ügyében

Döbbenetes fordulat a szegedi tárgyalóteremből elvitt ügyvéd ügyében

2018. február 2., péntek
Döbbenetes fordulat a szegedi tárgyalóteremből elvitt ügyvéd ügyében

Beismerte bűnösségét, és mindenben együttműködik az ügyészséggel az az ügyvéd, akit szerda délelőtt egy tárgyalásán ért tetten és állított elő a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség – írja a Blikk.

A cikk szerint

a biatorbágyi férfi több mint 15 éve tevékenykedik ügyvédként, több nagyobb bűnügyben is részt vett védőként. 2016-ban azonban felfüggesztették a kamarai tagságát, hogy miért, azt még az őt védő ügyvéd sem árulta el. – A férfi ennek ellenére tovább folytatta az ügyvédi tevékenységét. Több büntetőügyben a nyomozás során, a tárgyalásokon védőként járt el, okiratokat szerkesztett. Munkájáért az ügyfeleitől díjazást kért és fogadott el – tudta meg a lap dr. Gyugyi Csillától, a Pest Megyei Főügyészség szóvivőjétől. Szerda délelőtt is épp egy tárgyalása volt, költségvetési csalási ügyben képviselt egy férfit a Szegedi Törvényszéken. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei ott érték tetten, és onnan állították elő, hogy kihallgassák. A tárgyalás az incidens után folytatódhatott, a bíró a többi vádlottat hallgatta meg.

– Az ügyfelemet zugírászattal vádolják, amit elismer. Beismerő vallomást tett, és teljes mértékben együttműködik az ügyészséggel – mondta a Blikknek a védő dr. Ragány Zoltán ügyvéd. A zugírászatért, ha ezt ügyvédi tevékenység színlelésével követi el valaki, akár 3 év börtönbüntetést is lehet kapni. Az összes olyan ügy, amiben az elmúlt két évben eljárt, a hatályát veszíti, a szerződések nem érvényesek, a büntetőeljárásokat pedig minden bizonnyal újból le kell folytatni.

Fotó: illusztráció

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.