Politika

Ahmed, a "röszkei terrorista" beperelte a Nemzeti Konzultációt!

Ahmed, a "röszkei terrorista" beperelte a Nemzeti Konzultációt!

2018. február 6., kedd
Ahmed, a "röszkei terrorista" beperelte a Nemzeti Konzultációt!

Nem ért egyet a saját magára vonatkozó ponttal.

A Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció rá vonatkozó pontját bírósági úton támadta meg Ahmed H. -

írja

a Magyar Idők (MI), de a lap szerint a keresetet elutasították. A több bűncselekménnyel megvádolt férfi a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen nyújtott be keresetet a Fővárosi Törvényszékhez még 2017. december 28-án. Ahmed H. a jó hírnév megsértésének megállapítását kérte a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció 5. kérdésének 4. mondata miatt, ami így szólt:

„Egy másik Soros-szervezet, az Amnesty International többször is követelte annak az Ahmed H.-nak a szabadon bocsátását, aki kövekkel támadt a határt védő magyar rendőrökre, és ezért elítélték.”

A keresetben a férfi azt kifogásolja - írja a lap, hogy ügyében máig nem született jogerős ítélet, noha a Szegedi Ítélőtábla megismételt elsőfokú eljárást rendelt el tavaly júniusban. (Az első fokú ítélet szerint Ahmed H. terrorcselekményt követett el, emiatt tíz év fegyházra ítélték.) A MI szerint

Ahmed keresetét a bíróság idézés nélkül utasította el, mert nem szerepelt benne lakóhely, sem pedig kereseti kérelem.

Fotó: MTVA

Ahmed-et azzal vádolják, hogy 2015. szeptember 16-án, Röszkén a kerítést felfeszítő tömeget irányította, a határt védő rendőröket kővel do­bálta meg, valamint ultimátumot adott a magyar hatóságoknak és a határzár megnyitását követelte. A szír állampolgárságú férfi jelenleg büntetőeljárás alatt áll.

A SzegedMa

többször is írt az ügyről

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.