Közélet

Vannak, akik nemet mondanak a féktelen szexualitásnak

Vannak, akik nemet mondanak a féktelen szexualitásnak

2018. január 30., kedd
Vannak, akik nemet mondanak a féktelen szexualitásnak

Társadalmi normáink fura átalakulását mutatja, hogy már az a ritkább, mikor a fiatalok nem szexelnek agyba-főbe.

Az RTL Klub hétfő este foglalkozott azzal, hogy fiatalok bizonyos köreiben nem a piálás és a felelőtlen szexuális magatartás a divat, hanem az, hogy a házasságig megtartják a szüzességüket. Benák-Tömöri Judit szegedi szexuálpszichológus szakvéleménye szerint ez számít kivételnek. A legtöbb esetben ezt akkor követik a fiatalok, ha valamelyik vallási közösségnek saját elhatározásból, és nem kényszerből a tagjai. Azonban még ők sem hirdetik magukról, hogy milyen elveket vallanak ezen a téren. A szegedi Baptista Gyülekezet fiataljait is felkerestük a témában, de cikkünk megjelentéig nem kaptunk tőlük választ a kérdéseinkre. Ha reagálnak, közzétesszük azt. A szüzességüket tartogatóknak is vannak híresebb követői, ám az ő számuk mégis elenyésző a másik táboréhoz képest, ami érthető, hiszen a showbizniszben a szexszel bármit népszerűvé lehet tenni.

Persze a tiniket mindig is a hormonjaik vezérelték, így erre a legtöbb esetben csak legyintünk, mégis volt egy olyan időszak, még nem is olyan régen, mikor az általánosság az volt, hogy nem volt szex a házasságig. Felgyorsult világunkban, mikor már kis számítógépeket hordozunk a zsebünkben, bármikor hozzáférhetünk az internethez, a tévé pedig ontja magából a laza erkölcsöket, inkább már az a meglepő, mikor egy fiatal megtartóztatja magát, és ösztönös vágyainak ellent mond. Végkövetkeztetésnek talán azt lehetne levonni, hogy ebben a témában is inkább egyfajta arany középutat kéne követni, ahol egyik szélsőségbe sem hajlunk el, de mint tudjuk, az életnek ez az egyik legnehezebben végrehajtható része.

Fotó: illusztráció

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.