Sport

Szegediek lehetnek A hét hősei, amennyiben támogatják őket szavazattal

Szegediek lehetnek A hét hősei, amennyiben támogatják őket szavazattal

2018. január 8., hétfő
Szegediek lehetnek A hét hősei, amennyiben támogatják őket szavazattal

A DIGI Sport játékában olyan fiatal tehetségeket mutat be, akik teljesítményükkel, eredményeikkel kiemelkednek a kortársaik közül. Az e héten bemutatott öt hős között ismét két szegedi egyesület sportolója kapott helyet.

A videósorozattal és a játékkal a fiatal sportolók mellett a nézők megismerkedhetnek a sportággal, a versenyző eredményeivel, továbbá a szakmai munkát irányító edzővel és az egyesülettel.

Härtlein Ákos

versenytáncos a junior I. korosztály C osztályában országos bajnoki címet tudhat magáénak párjával, Farkas Grétával. A szegedi Forma TSE versenyzői a nemzetközi világranglistán a második helyet foglalják el korosztályukban. Ákos hétéves korában kezdett el táncolni, elmondása szerint a tánc nem volt szokványos korosztálya körében, ez is motiválta őt abban, hogy ezt a mozgásformát válassza, majd képezze magát. Erőnléti edzésekkel együtt heti tíz edzésen vesz részt. A tánc fegyelemre, kitartásra, odaadásra tanította. A latin táncok állnak hozzá a legközelebb, véleménye szerint versenyzői sikere abban rejlik, hogy bele tudja magát élni a mozgásba. Jövőbeli tervei között szerepel a világbajnoki szereplés, szeretne a külföldi mezőnyben is minél szebb eredményeket elérni. A teljes videó

ide

kattintva érhető el.

Kovács Árpád

első osztályos volt, amikor megismerkedett az atlétikával, nővére is kiváló versenyző. A Titán TC csapat fiatalját a futás kikapcsolja, a 60 méter sprint és a távolugrás a kedvenc versenyszáma. A diákválogatott tagjaként korosztályos nemzetközi versenyeken szerzett aranyérmeket. Motiválja, hogy mindig a dobogó legfelső fokára állhasson, elmondása szerint jó társaságban edzhet, szeret edzésre járni és keményen dolgozni céljai eléréséért. Az atlétika a küzdelemre tanította, fényes jövő állhat előtte, ha komolyan folytatja az eddigi munkát. Menyhárt Zoltán edző elmondta, már most, 12 évesen bőven 5 méter felett ugrik tanítványa, a következő cél a 6 méteres határ elérése lehet. A teljes videó

ide

kattintva érhető el.

Szavazni itt lehet regisztrációt követően az eheti versenyzőkre vasárnap estig.

Korábban

megírtuk

, a játék első hetében

Kocsis Ádám

, a Démász Szeged VE kenus tehetsége, valamint

Pocsai Richárd

, a Biketrial Szeged extrém kerékpárosa volt versenyben. Végül nem sikerült kellő mennyiségű szavazatot gyűjteniük a továbbjutáshoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.