Írjon nekünk

Közélet

Mintegy havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Az eddiginél szélesebb körben és jóval nagyobb összegben támogathatják az év elejétől munkavállalóik albérletét a vállalkozások – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán közleményben. Az idén mintegy havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege.

A mobilitási célú lakhatási adókedvezménnyel, az albérlet-támogatással 5 éven keresztül élhet a munkáltató azon munkavállalói esetében, akiknek a lakóhelye legalább 60 kilométerre van a munkahelytől, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órára a munkahelytől.

Tavaly még az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kitevő támogatáshoz juthattak havonta adómentesen, idén ez a mérték a minimálbér 60 százalékára nőtt az első két évben: 2018-tól 51 ezer forint helyett 82 800 forinttal is támogathatja a munkáltató az alkalmazott lakhatását havonta.

A harmadik és a negyedik évben, a tavalyi 25-ről, a minimálbér 40 százalékára, az utolsó évben pedig 15 százalékról 20 százalékra nő az elérhető támogatás összege.

A közlemény szerint a feltételek is jelentősen enyhültek. 2018-tól az albérlet-támogatás a határozott idejű foglalkoztatottnak is jár, valamint munkaerő-kölcsönzésnél a kölcsönbe-vevő vállalkozás is adómentesen nyújthatja az éppen nála dolgozó munkavállalónak. Tavaly nem kaphatott támogatást az a munkavállaló, aki lakás tulajdonjogával, haszonélvezeti jogával rendelkezett a munkavégzés helyén vagy annak környezetében. Idén már az az alkalmazott sincs kizárva az albérlet-támogatásból, akinek van a munkahelye közelében lakása, de az haszonélvezeti joggal terhelt, vagy az ingatlan tulajdonjogának mértéke nem haladja meg az 50 százalékot – közölték.

Idén továbbra is adómentes a munkavállalók elhelyezése azokban munkásszállásokban, ahol egy lakóhelyiségben csak egy munkavállalót helyeznek el

– 2016-ban legalább 2 embert kellett elhelyezni az adómentességhez ugyanabban a szobában). A lakhatási támogatás adómentes összegével, valamint a munkásszállás kialakítására, fenntartására, üzemeltetésére fordított kiadásokkal a cég még a társasági adóalapját is csökkenti. A kedvezménynek egyetlen korlátja van, az adózás előtti nyereség összeghatára, azt ugyanis nem haladhatja meg – közölte az NGM.

MTI

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Építőipari hiányszakmákat oktatnak szakképzési keretek között Szegeden – Általános iskola után is jelentkezhetnek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Építőipari hiányszakmákat oktatnak szakképzési keretek között Szegeden. Akár rögtön általános iskola után is várják a tanulókat egy szegedi intézményben Építőipari hiányszakmákat oktatnak szeptembertől Szegeden. A most induló szakképzés a munkaerőhiányt hivatott csökkenteni – az építőiparból több ezer szakmunkás hiányzik hazánkban. A képzésekre akár már az általános iskola elvégzése után is jelentkezhetnek a tanulók. A Gál […]

Tovább olvasom

Közélet

Vince-napi vesszővágás az Emlékparkban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Vince-napi vesszővágással, új borrendi tagok avatásával és az újbor kóstolásra várja az év első programján az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark látogatóit. Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Erre figyeljen, hogy ne törje össze az autóját!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Rendőrségi jó tanácsok, hogy megússza baleset nélkül a csúszós utakon.

Tovább olvasom

Aktuál