Közélet

Meghatározó vendéglátós egyéniségek ültek az iskolapadba

Meghatározó vendéglátós egyéniségek ültek az iskolapadba

2018. január 20., szombat
Meghatározó vendéglátós egyéniségek ültek az iskolapadba

Csongrád megye vendéglősei nem véletlenül adták a fejüket újra önmaguk továbbképzésére. Tavaly év végén a Szegedi Szakképzési Centrum jóvoltából a Dél-Alföldön régóta hiányzó képzés valósult meg, amely újra tanulásra csábította a gyakorlott vendéglősöket.

A képzés nem más, mint a Sommelier képzés, amely pilot jelleggel, szűk körben valósult meg az első alkalommal, a Csongrád megyei vendéglős szakma új kihívásokra nyitott, fiatal(os) részének meghirdetett, usque „meghívásos” módszerrel. A vendéglátó szakma már régóta jelezte, hogy szükség lenne Sommelier képzésre, amelyre a 2016-os törvényi változások után nyílt lehetőség. A képzés szakmai hátterét a Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája vezetése és szakemberei adták, míg „húzó névként” a fiatal hazai szakembergárda egyik legjobbja, a tanulmányait Európa legelismertebb szakemberei mellett tanuló, és nemsokára a floridai Disney World sommelier főnöki tisztjét betöltő SUTUS ATTILA szerepelt, aki a szakmai tárgyak gyakorlati oktatását végezte, s egy – a teljes szakmai képzést átfogó – oktatási segédanyagot is összeállított. A lelkes résztvevők olyannyira szerették a képzést, hogy azokat a tárgyakat is újra felvették, amelyeket lehetőségük lett volna előzetes tanulmányaik és gyakorlatuk okán kihagyni, hiszen a csoport több mint fele szakmájában mesteri címmel is rendelkezik. Elmondásuk szerint fontos cél a szűkebb majd tágabb környezetük ismereteinek bővítése, hogy az emberek jobban megismerjék a kulturált bor- és alkoholfogyasztás lehetőség és szokásrendszerét, illetve a bor köré épült kulturális ismerethalmaz tárházát. A képzés utolsó vizsgája január 22-én lesz, a végzettek a továbbiakban, mint szakmai gyakorlóhely vezetők, szakmai-elméleti oktatók folytatják munkájukat, amely során már a mindennapokban is alkalmazni tudják a most megszerzett ismereteket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.