Sport

Kosárlabda: értékes vásárhelyi győzelem a fővárosban

Kosárlabda: értékes vásárhelyi győzelem a fővárosban

2018. január 11., csütörtök
Kosárlabda: értékes vásárhelyi győzelem a fővárosban

Óriási küzdelemben szerezte meg az MTK elleni győzelmet a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák a második negyedtől végig uralták a mérkőzést, amelyen Varga és Gajic nyújtott ihletett játékot a végre jól együtt mozgó hazaiak közül. A kék-sárgák ezzel egy hosszú vereségsorozatnak vetettek véget, ami a szombati, TF Budapest elleni hazai bajnoki előtt bizakodásra adhat okot.

„Győzelem, vagy halál!” – 5 perc elteltével úgy tűnt, hogy ebben a szellemben kezdték a meccset a hazaiak. Ennek köszönhetően gyorsan megléptek, és 15-7-nél időkéréssel próbált ébresztőt fújni Simon Nándor mester. Ez végül jó húzásnak bizonyult, mivel a negyed végére fordítottak a sötét mezesek. Igen kellemetlen ellenfélnek bizonyultak a fővárosiak, pörgős támadójátékuk mellett szokatlan védekezési szisztémájukkal okoztak fejtörést Vas Péteréknek. Ebben a periódusban Varga volt az, aki az elsőben Gajic: a szerb center 9 pontját követően, a hazai 24-es 17 pontnál járt pontos hármasaival. A Kosársuli a nagyszünetre megőrizte előnyét, így a fordulás előtt 43-39 állt az eredményjelzőn – adta hírül az egyesület. A Varga varázslat ezután sem fejeződött be, a védő és a támadópalánk alatt is megvillant a vásárhelyi játékos. Mellette Gajic támadójátéka emelkedett ki, míg a másik oldalon Boinitzer és Bihari nyújtott maradandót. A hazai Molnár szép belépését követően viszont már 10-zel lépett meg a Hódmezővásárhely, ez a különbség a zárójátékrészre csak alig csökkent. (64-56) Izgalmasnak ígérkezett tehát az utolsó etap, ami miatt az első percekben kapkodtak a csapatok, mindez rengeteg hibát és kevés gólt eredményezett. Ebből a rohanásból a Törökbálint jött ki jobban, 68-63-ra zárkóztak föl. Folytatódott az idegőrlő csata, Szabó suhintott egy trojkát, amire Nagy még válaszolt, de Molnár Bence három pontosa után már az MTK kényszerült tanácskozásra az oldalvonal mellett. (80-72) Két minutum volt már csak vissza, amikor újra a Hódmezővásárhely lopott el egy labdát, majd egy hosszú támadás végén az egyedül maradó Vas vitte be a döntő pontokat, a hárompontos vonal mögül célzott hidegvérrel.

Vásárhelyi Kosársuli – MTK Törökbálint 83-72 (20-22, 23-17, 21-17, 19-16)

NBI B csoport, alapszakasz, vezette: Varga, Reisz és Radnóti. Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 120 néző. Kosársuli: Szabó 10/3, Bálint -, VARGA 24/9, Vas 11/3, GAJIC 19. Csere: MOLNÁR 17/3, Horváth -, Béres 2, Kun -, Rostás -. Edző: Utasi Gábor MTK: Jakab 6, Máriás 2, BOINITZER 16/3, Bihari 14, Nagy Sz. 10/6. Csere: Mohay 10, Bognár 14/12, Dobos -, . Edző: Simon Nándor Utasi Gábor: „Nagyon örülök, hogy végre újra győztünk, szüksége volt rá a csapatnak. Az alapvető különbség az eddigi meccsekhez képest a 72 kapott pont volt. Ezt a receptet kell követnünk a következő meccseken is. Gratulálok a győzelemhez a csapatomnak!” Fotó: Vásárhelyi Kosársuli

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.