Kultúra

Kétszázötven vásárhelyi áldozat a Don-kanyarban

Kétszázötven vásárhelyi áldozat a Don-kanyarban

2018. január 13., szombat
Kétszázötven vásárhelyi áldozat a Don-kanyarban

Magyarország politikáját az 1940-es években meghatározta, hogy a trianoni békediktátummal elszakított országrészek közül a tengelyhatalmak támogatásával megszületett bécsi döntések eredményeként területek térhettek vissza Magyarországhoz – mondta el Dr. Zeman Ferenc, a hódmezővásárhelyi Emlékpont történésze a második magyar hadsereg Don-kanyarban elszenvedett tragédiájára emlékezve a közgyűjteményben megtartott rendhagyó történelemóráján.

A Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Németh László Gimnázium, Általános Iskola diákjai előtt a történész szólt arról, hogy 1942-ben a német hadsereg a Szovjetunió területén végrehajtott offenzívája során váratlan ellentámadással szembesült, ezért magyar szövetségesétől támogatást követelt. A tartalékosok behívását és rövid kiképzését követően felállt második magyar hadsereg 207 ezer katonája Jány Gusztáv vezérezredes vezetésével indult a frontra – adta hírül az Emlékpont munkatársa. A katonákat a Magyarországon akkor elérhető legmagasabb minőségű eszközökkel szerelték fel és a magyar hadvezetés bírta a németek ígéretét a még magasabb szintű eszközök és ellátmány biztosítására, azonban a németek a korszerű haditechnikát Sztálingrád felé irányították. A második magyar hadsereg katonáit vonattal a Dontól mintegy száz kilométerre lévő Kurszkig szállították, ahonnan gyalogosan kellett a területet megközelíteniük a nyári forróságban.

A németek ígéretükkel szemben leharcolt állapotú, használt fegyvereket biztosítottak a magyar katonáknak, akik mindjárt az első bevetésükön, Tyim városának elfoglalásakor tízszázalékos veszteséget szenvedtek. A Tisza nagyságú, csendesnek ismert Don folyó partján kétszáz kilométeres szakasz védtek a magyar egységek, s a hirtelen beköszöntött télben befagyott folyón már nemcsak a hidakon nyílt lehetősége átkelni a szovjet csapatoknak. Az 1943. január 12-én délelőtt indult támadás idején kevés magyar katona tartózkodott a harcállásokban, s a Vörös Hadsereg páncélosokkal megerősített egységei hatalmas pusztítást okozva törhettek előre. A következő napokban tovább folyt az offenzíva, amely során a magyar repülős egységet bekerítettek, akik gépeiket felgyújtva tudtak kitörni a támadók gyűrűjéből. A menekülő magyar katonákat a német egységek nem engedték a falvakba, utóvédnek használták őket, akik a mínusz harminc fokos hidegben igyekeztek visszavonulni. A harcok során ötvenezren vesztették életüket, további ötvenezren megsebesültek, 28 ezren pedig fogságba estek. Zeman Ferenc hozzátette: a Don-kanyarból mintegy 250 hódmezővásárhelyi honvéd és munkaszolgálatos soha nem tért vissza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.