Hírzóna

Elfogták a 19 éves lány gyilkosát

Elfogták a 19 éves lány gyilkosát

2018. január 13., szombat
Elfogták a 19 éves lány gyilkosát

Pénteken Rákoskeresztúron öltek meg egy fiatal lányt, a rendőrség rövidesen el is fogta a gyilkost.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába január 12-én 19 óra 40 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapesten, a XVII. kerületben, egy Újlak utcai lakóházban ezidáig ismeretlen elkövető megölt egy nőt –

írja a police.hu

A rendőrök nagy erőkkel megkezdték az elkövető felkutatását, amely során látókörükbe került egy fiatal budapesti férfi. A nyomozók a férfit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival közösen, 22 óra 30 perckor elfogták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói emberölés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, akinek – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.