Kultúra

Izgalmas előadásokkal készül decemberben is a Szegedi Színház!

Izgalmas előadásokkal készül decemberben is a Szegedi Színház!

2017. november 23., csütörtök
Izgalmas előadásokkal készül decemberben is a Szegedi Színház!

A drámák és a színművek mellett ezúttal a jótékonysági koncerteké és a hagyományos ünnepi műsoroké lesz a főszerep.

– Hagyományos jótékonysági esttel nyitjuk meg a decembert – mondta el Gyüdi Sándor főigazgató a Szegedi Nemzeti Színház decemberi műsoráról szóló csütörtöki sajtótájékoztatón.

A Napfényes gyermekarcok című jótékonysági koncert szervezője Becskyné Eszter elmondta, társával évek óta támogatják a GEMMA Központ gyermekeit.

Kiemelte, nagy öröm számukra, hogy elfogadta a meghívásukat a Nem adom fel együttes is.

Ezen kívül fellép még az Universitas Szimfonikus zenekar és Frankó Tünde művésznő is.

A kisszínházban Lengyel Nagy Anna rádiós újságíró A mi Józsink/Erzsike című történeteit Lázár Kati Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznő, és Epres Attila Jászai Mari-díjas színész szólaltatja meg. Az Élet.történetek.hu sorozat minden darabja egy-egy igaz történeten alapul. Majd egy különleges revüoperettel folytatódik a hónap. A Horváth Péter rendezte Bál a Savoyban könnyed szerelmi történetet elevenít meg a színen. A remek karakterekkel, frappáns jelenetekkel és fülbemászó dallamokkal fűszerezett produkciót a Nagyszínházban mutatják be.

Hosszú idő után a világhírű 100 Tagú Cigányzenekar is ellátogat Szegedre.

A kulturális csemegének számító program feledhetetlen élményt kínál a közönségnek. A 30 fős sztárzenekar a 140 fős muzsikus gárda legjobbjait vonultatja fel. Az ünnepek pedig nem múlhatnak el a karácsonyi dixie koncert nélkül. Az est házigazdája a huszadik születésnapját ünneplő Storyville Jazz Band lesz.

A kiváló hegedűs-szólista Frankie Látó vezérletével szívesen ötvözik a gipsy zenét a jazz-al.

Az óévet is vidáman búcsúztatja a teátrum. A december 31-i műsorban népszerű sanzon- és musicalrészletek hangzanak el Csorba Kata, Horák Renáta, Szilágyi Annamária, Egyházi Géza, Sándor Péter, valamint Szélpál Szilveszter előadásában, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának közreműködésével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.