Sport

A szünet után veszítette el a rangadót a SZEOL

A szünet után veszítette el a rangadót a SZEOL

2017. október 14., szombat
A szünet után veszítette el a rangadót a SZEOL

Alulmaradt a tiszakécskei rangadón a SZEOL SC: a kék-feketék harmadik vereségüket könyvelhették el. Siha Zsolt, a SZEOL vezetőedzője a mérkőzést követően bejelentette lemondását.

Rangadó várt a SZEOL SC-re az NB III Közép csoportjának tizedik fordulójában: a játéknap előtt éllovas kék-feketék a negyedik Tiszakécskéhez látogattak. Kiváló körülmények és szép számú nézősereg előtt, igen magas ritmusban kezdődött a találkozó: nem sok tapogatózás volt a találkozó első perceiben, a hetedik percben Prokop Rostislavnak már védenie is kellett, majd tíz perc után már a harmadik hazai lehetőséget jegyezhettük fel. A szegediek főképp kontrákból tudtak veszélyesek lenni, de a Kécske támadójátéka lendületesebb volt az első félidőben: Prokop védései és a hazaiak által eltalált kapufa mellett csupán Maksimovic Nikola távoli kísérlete jelentett gondot Helesfay Donátnak. Az első 45 percet túlélte a SZEOL, és 0-0-al fordulhattak a csapatok: a szünet után már kiegyenlítettebb volt a játék képe, többet volt a Tiszakécske kapuja előtt a SZEOL, éppen ezért volt fájó, hogy negyed óra után megszerezte a vezetést a Tiszakécske: egy kavarodás után Tölgyesi elé került a labda, aki köszönte szépen, és kilőtte a bal alsót, 1-0. Szűk tíz perc múlva el is döntötte a találkozót a Bács megyei együttes, egy szögletet Oláh Máté bólintott a kék-feketék kapujába - a hátralévő húsz percben ugyan próbálkozott a SZEOL, de ziccert nem tudott kialakítani, így összességében megérdemelt volt a kécskei győzelem. A találkozót követően Siha Zsolt bejelentette, hogy lemondott a vezetőedzői posztról, így egyelőre még kérdéses, hogy kinek az irányításával lép majd pályára a SZEOL a jövő szombati, Rákosmente elleni hazai mérkőzésen.

Tiszakécske, 1000 néző
Vége
Tiszakécske
SZEOL
Játékvezető: Szilágyi Sándor * Asszisztens: Kövér Tamás, Szabó Ferenc Szilárd
2
-
0

Labdarúgó NB III Közép csoport, 10. forduló

Duna Aszfalt TVSE - SZEOL SC 2 - 0 (0-0)

Tiszakécske, 1000 néző. Vezette: Szilágyi Sándor (Kövér Tamás, Szabó Ferenc Szilárd).

Tiszakécske:

Helesfay - Oláh M. (Benkó, 79'), Csáki, Tölgyesi (Horváth B., 68'), Polyák, Kirchner (Juhász, 83'), Szabó L., Markó, Kocsis, Puskás, Kardos.

Edző:

Szabó István.

SZEOL:

Prokop - Rácz, Grünvald, Gajág, Lévai (Rabatin, 81'), Ondrejó, Kéri, Buzási, Maksimovic, Mihály (Göncző, 78'), Beretka (Péter, 62').

Edző:

Siha Zsolt.

Gól:

Kirchner (60'), Oláh M. (69').

Sárga lap:

Oláh M. (48'), Markó (54'), Kardos (71') ill. Kéri (47'), Maksimovic (49'). Siha Zsolt:

"Az első félidőt megúsztuk, akkor nem tudtuk azt a játékot nyújtani, amit szerettünk volna. A szünet után változtattunk, stabilabb lett a játék, de akkor kaptuk a gólt. Élmény volt ilyen közegben és futballhangulatban játszani. A mai napon lemondok a vezetőedzői posztomról, szeretnék a családommal több időt tölteni, és többet koncentrálni a vállalkozásomra. Döntésem végleges."

Online közvetítésünk

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.