Sport

Együtt futottak a Novotel dolgozói és vendégei

Együtt futottak a Novotel dolgozói és vendégei

2017. október 18., szerda
Együtt futottak a Novotel dolgozói és vendégei

Közösségi futásra buzdítja vendégeit, és a a város lakóit a Novotel Szeged. A város nevezetes pontjain végighaladó futótérképpel készültek az eseményre.

„Olyan közösségi futást terveztünk, amelyen a hotel dolgozói, vendégei valamint Szeged város polgárai közösen vehetnek részt. Bízom benne, a mai nap élményei minden futót arra buzdítanak, hogy a következő alkalommal is csatlakozzanak csapatunkhoz” – mondta el portálunknak

Iváncsics Nándor

, a hotel igazgatója, aki a szervezési feladatokból is kivette a részét. A Novotel Szeged vendégeivel már korábban is szervezett közös futásokat. Első megmozdulásuk 2015 decemberében volt a szegedi jótékonysági félmaratonon, amelynek azóta is rendszeresen visszatérő résztvevői.

Duka Gabriella

az esemény futónagykövete a megnyitón hangsúlyozta, a futótérkép gondolata és a közösségi futások szükségessége is egy ilyen futás alkalmával merült fel bennük. Vendégeiket gyakran látták sportruházatban kocogni indulni, mégis sokan voltak közülük, akiket az ismeretlen terep gondolata elriasztott és csakhamar visszatértek a kiindulóponthoz.

„Mi elsősorban az útmutatásban szeretnénk segíteni, de próbáltuk a napfény városának nevezetességeit is belecsempészi a négy útvonal mindegyikébe, ezen felül a térképek jelölik az ivókutakat, a kutyával teljesíthető útvonalakat és a „szelfipontokat” is. Utóbbin fotókat tudnak készíteni kocogás közben, és ha hastagbe jelölik, akkor a közösségi média felületein, egy mindenki számára elérhető élménnyé válik a mozgás élménye. Ezzel is arra tudjuk buzdítani az embereket, csatlakozzanak hozzánk, növeljék a futóközösségünk számát” – tette hozzá Duka Gabriella. Majd kiemelte, az útvonalaik között van városnéző, és természetjáró is, amely a Rotary Tanösvényen keresztül a Maros partján viszi körbe a kocogót, de gondoltak azokra is, akik inkább kikapcsolódásra vágynak, így nekik a könnyedebb relaxáló útvonalat javasolják, amely segít a kikapcsolódásban. A távokat szegedi nevezetességekről nevezték el, a legkisebb 5 kilométeres a „Szegedi Papucs”, amelyet akár papucsban is tudnak teljesíteni a futók, a 10 kilométeres a „Szegedi Boszorkány” elnevezést kapta, a legizzasztóbb távot pedig a méltán híres erős pista után Paprikára keresztelték.

A bemutatkozó futáson a több mint 20 főt számláló csapatok 2 csoportot alkothattak, az 5 kilométeres távot a haladók és a kezdők a saját tempójukban tehették meg. A szervezők a jövőben két hetente szerveznek közösségi futást, amelyhez bárki csatlakozhat ingyenesen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.